Vágólapra másolva!
Évek óta jelen van a nemzetközi és a magyar ralisportban, teljesítménye és eredményei önmagukért beszélnek, Vogel Adrienn azonban nemcsak a pályán nyűgözi le a férfiakat. 

A Magyar Nemzeti Autósport Szövetség és a Formula1 Magazin által többször is az Év Női Autóversenyzőjének választott sportoló számára a sebesség a minden, időnként azonban egy-egy, a privát életéből elkapott fotóval is megörvendezteti rajongóit.

Vogel Adrienn nem jön zavarba, ha kereket kell cserélnie verseny közben, raliversenyzőként erre külön figyelnie is kell, hogy a feszült pillanatokban nemcsak gyorsan, hanem precízen végre is hajtsa a feladatot.

A magánéletében is szívesen barkácsol, és elvégzi a ház körüli teendőket is. Saját elmondása szerint szívesen vág fát is, ha szükséges.