Vágólapra másolva!
Már a pazar helyszín - a Hotel Kempinski konferenciaterme - is sejteni engedte, hogy nem akármilyen vendége van Budapestnek.A labdarúgás történetének egyik legeredményesebb és legpatinásabb nemzeti együttese - a német - vendégszereplése alkalmából tartottak sajtótájékoztatót a szállodában. A szerda este 20.45-kor, a Népstadionban sorra kerülő centenáriumi összecsapás (játékvezető a spanyol Juan Ansuategui Roca) előtt Rudi Völler német és Bicskei Bertalan magyar szakvezető mellett a vendégek néhány sztárjátékosa is találkozott a sajtó képviselőivel.

A Magyar Labdarúgó Szövetség alapításának századik évfordulójára rendezendő mérkőzésre a vendégek válogatottja hétfőn, vezérkara kedden érkezett meg. A 12 tagú DFB-elnökségből heten itt vannak fővárosunkban, Gerhard Mayer-Vorfelder elnök vezetésével. Eljött Horst R. Schmidt főtitkár, Egidius Braun tiszteletbeli elnök, Alfred Sengle alelnök, Werner Hackmann első alelnök és ligaelnök, Dieter Hoeness, valamint Franz Beckenbauer, a 2006-os világbajnokság szervezőbizottságának elnöke.

A német válogatottnak ez lesz a 704. hivatalos, nemzetek közötti találkozója, 404 győzelem, 137 döntetlen és 162 vereség mellett 1557-863 a gólkülönbsége. Ezen belül Magyarországgal 10-10 győzelem, döntetlen és vereség áll a statisztikákban, 61-60-as góldifferenciával.

A Kempinski-beli sajtóbeszélgetésen egy német kolléga felhívta Rudi Völler figyelmét arra, hogy 18 éve nem sikerült gólt szereznie a német válogatottnak a magyarok ellen. Az 1983. szeptember 7-én a Népstadionban rendezett összecsapáson maga Völler talált Zsiborás Gábor hálójába, kiegyenlítve ezzel Nyilasi találatát, egyszersmind beállítva az 1-1-es végeredményt. "Úgy emlékszem erre a gólra, mintha tegnap szereztem volna" - nosztalgiázott a 41 éves korára galambősz csapatfőnök, majd hozzátette: "Hónapok óta figyelem a magyar válogatottat, miként azt az öt játékosát is, akik a Bundesligában szerepelnek. Jó csapat a magyar, nagy megtiszteltetés számunkra, hogy minket kértek fel erre a centenáriumi ünnepségre ellenfélnek."

Ezen a ponton egy német sajtós közbevetette, hogy szerinte - és az utóbbi idők eredményeinek tanúsága szerint - a magyar válogatott nem is olyan jó, és a DFB részéről csak "politikai ajándék" volt, hogy elfogadta a meghívást... Völler a számunkra nem kifejezetten hízelgő megjegyzés dacára tartotta magát eredeti véleményéhez, miszerint a magyar gárda igenis komoly játékerőt képvisel - vajha ezt szerdán sikerülne is bebizonyítaniuk Királyéknak.

Völler a továbbiakban elmondta, hogy Christian Wörns, a Bayer Leverkusen védője most már biztos, hogy nem tud csatlakozni a csapathoz, mert felesége még nem hozta világra gyermeküket, s a derék férjnek a szülőszobában, hitvese mellett a helye. A szakvezető azt a felvetést is cáfolta, miszerint a német játékosok duzzogtak volna az állítólag fölösleges barátságos mérkőzés miatt - a jelek szerint tehát minden a legnagyobb rendben van az összecsapás körül.

Válaszolt az újságírók kérdéseire három német sztár, Oliver Kahn, Sebastian Kehl és Sebastian Deisler is. Kahn, a sokak által a világ legjobbjának tartott Bayern-kapus nem jött zavarba a nyitó kérdéstől, tudniillik attól, hogy vajon a magánéletben is olyan vadóc-e, mint a pályán. "Ugyanolyan vagyok civilben is, mint labdarúgóként, pontosan ezért jött hozzám a feleségem" - mondta a hirtelenszőke kapus, aki bátran mondott véleményt berlini kollégájáról, Király Gáborról. "Király a Bundesliga jobb kapusai közé tartozik, extrovertált alkat, aki a közönségnek is véd." A tavalyi Európa-bajnokságon elszenvedett német kudarcra vonatkozó kérdésre azt felelte, hogy azóta sok víz lefolyt a Rajnán, Völlerrel felszálló ágba került a csapat, dacára annak, hogy jó néhányan megmaradtak a Franciaországban leszerepelt gárdából.

A két 21 éves fiatal, Kehl és Deisler - akik közül előbbi második válogatottságára készül, és vélhetően a védelem tengelyében kap helyet, míg a 13-szoros válogatott berlini Deisler irányítói feladatot kap - a német új hullám jeles képviselője. A freiburgi Kehl Völler szerint őstehetség, Deisler pedig kimondottan kreatív, latinos futballt játszik.

Bicskei Bertalan elmondta, csapata a "szokásos" felkészülésen van túl, Dunavarsányban alig két és fél napot töltött együtt a keret. Ez nem jelenthet gondot, mert a gárda gerince csaknem négy éve változatlan - vélte a szakvezető. Ezt követően sorolta a kezdő tizenegyet, amely a következő: Király - Korsós Gy., Sebők V. (Hrutka), Mátyus - Pető T., Lisztes, Halmai, Illés, Korsós A. - Kabát, Tököli.

Horváth Ferencről és Dárdairól elmondta, hogy egyikük sem lett kegyvesztett, csak most a jó formába lendült Tököli Attilának is lehetőséget akar biztosítani. Sebők Vilmos begadadt bokával érkezett meg Cottbusból, ám Bicskei szerint 90 százalék a valószínűsége az ex-újpesti játékának. "Viszonylag erős a válogatottunk, a probléma az, hogy nincs világklasszis labdarúgónk, aki a nehéz pillanatokban magával ragadná az együttest. Ezért aztán rapszodikus a csapat teljesítménye, olyan remek meccseket, mint az olaszok elleni 2-2 vagy az idegenbeli, Litvánia, és a hazai, Grúzia elleni vb-selejtezők, olyan borzalmas játékok követnek, mint a Litvániával idehaza kiszenvedett 1-1" - ismerte el a kapitány, kifejezve reményét, hogy ezúttal a szebbik arcát mutatja a nemzeti tizenegy.

Ch. Gáll András

Korábban:

Múltidéző derbi a Népstadionban