Vágólapra másolva!
Két edzőmérkőzéssel, megfogyatkozott játékoskerettel készül a Borsodi Liga folytatására a DVSC labdarúgócsapata. A kéthetes szünetet elsősorban a taktikai elemek csiszolására használja fel Pajkos János vezetőedző.

Sándor Tamás válogatott mezben
elhúz a finn Hyypiä mellett
Loki

A gárda a jövő kedden is játszik egy felkészülési meccset, 16 órától a megyei első osztályban szereplő Sárrétudvari otthonában. Ezeken a találkozókon, akárcsak a tréningeken a taktikai elemek sulykolása, a különböző védekezési és támadási variációk gyakorlása kap főszerepet. Pajkos János vezetőedző szerint ugyanis erőnlétileg "rendben van" a csapat, a kondícióval az eddigi találkozókon sem volt semmi gond, nem úgy a helyzetkihasználással.

Az együttes egyébként kissé foghíjasan készül. Radojicsics és Tiber combsérülés miatt jelenleg semmilyen munkát nem végezhet, Balogh és Bajzát pedig az olimpiai válogatottal tréningezik, így ők csak a jövő hét csütörtökétől csatlakoznak a többiekhez. Jó hír a DVSC-szurkolóknak, hogy véget ért a jugoszláv Nenadics kálváriája, az átigazolási hercehurca lezárult, a csatár akár már a következő, Ferencváros elleni, idegenbeli mérkőzésen pályára léphet. Egyelőre nem játszhat, de talán a társaknál is intenzívebben edz Kerekes Zsombor, a támadó doppingvétség miatt szeptember 19-ig nem húzhatja magára a piros-fehér mezt, de már nagyon készül a visszatérésre.

A napokban elterjedtek olyan hírek, miszerint elhagyja Izraelt, és hazatér Sándor Tamás, a DVSC egykori labdarúgója. A közönségkedvenc középpályás esetleges leigazolásával kapcsolatban Makray Balázs, a futballcsapatot működtető részvénytársaság ügyvezető igazgatója elmondta: ezzel a kérdéssel még nem foglalkoztak, de ha a hír valóban igaz, az ügy nyílván megér annyit, hogy tájékozódjanak, és amennyiben "Tobe" tényleg hazaköltözik, tárgyalnak vele a folytatásról.

Takács Tibor