Vágólapra másolva!
Némi túlzással többet fut mostanság Gellei Imre, a magyar labdarúgó A-válogatott szövetségi kapitánya, mint egy jól felkészített középpályás, hiszen legújabb tisztsége mellett az U21 tréneri feladatait is ellátja. A szakember Dunavarsány és Kecskemét között ingázva két nemzeti együttest próbál a lehető legjobban felkészíteni.

- Miként tudja megoldani a két csapat felkészítését, elvégre az edzések majdnem egy időben kezdődnek?
- Hála Magyar Zoltán technikai vezető segítségének, nem derogál neki, hogy engem fuvarozzon Dunavarsány és Kecskemét között. Való igaz, rohanásból állnak a napjaink, most is a sztrádán rostokolunk egy komoly baleset miatt, pedig oda kellene érnem az edzésre, mivel az utánpótlás-válogatottal sorsdöntő mérkőzés előtt állunk. Ha nyerünk Románia ellen, az olaszok mögött a második helyen végzünk a csoportban, ami Eb-döntőt jelenthet.

- Kissé visszakanyarodva a múltba, amikor az MTK, majd a Vasas edzőjeként felkérték kapitánynak, miért mondott nemet?
- Mert vagyok annyira földhözragadt ember, hogy ha elkötelezem magam egy klubhoz, akkor azt nem hagyom el. Más kérdés, hogy eltávolíthatnak onnan, mint ahogy meg is tették az MTK-nál.

- Ezúttal nem gondolkodott sokat a válaszon?
- Nem bizony, hiszen a szövetségi kapitányi tisztség tényleg a szakma csúcsa, ráadásul most nem is kellett elhagynom a megszokott közegemet, hiszen az U21-es csapatot továbbra is én készítem fel.

- Meddig?
- A szerződésem alapján 2002. június 30-ig, míg az A-csapatnál bizonytalan időre szól a megállapodás, pontosabban egyelőre a Románia elleni találkozóra koncentrálok.

- Megfordult a fejében, hogy akár hosszabb időre is ott maradhat a nagyválogatott kispadján?
- Persze hogy meg, ám a tisztánlátás és a pontosság kedvéért gyorsan hozzáteszem, nem ácsingózom a tisztségre, sohasem tettem ezt, hiszen tudom jól, mindez eredményfüggő történet.

- Az A-válogatottnál pályaedzőként miért éppen Dajka Lászlóra, a Békéscsaba trénerére esett a választása?
- Mert az edzői tanfolyamon magam is meglepődtem, hogy mennyire azonosan gondolkodunk a futballról. Nekem ez fontos, ráadásul Dajka Laci kiváló válogatott labdarúgó volt, akire felnézhetnek a maiak, mint ahogy sikeres edző is, mutatja ezt a BKV Előrével megnyert tavalyi bajnoki cím, s az is, hogy a Békéscsabával jelenleg is vezetik az NB I/B keleti csoportját.

- Noha az A-válogatottnak alig maradt esélye a továbbjutásra, a románok ellen mennyire épít a játékosok patriotizmusára?
- Ez alapvető elvárás, mint ahogy bárki más ellen is az. Fel kell vállalni az ütközésekkel terhelt stílust, amikor pedig nálunk van a labda, nem szabad félni a kockáztatástól.

- Dunavarsányban mit tapasztalt, a grúziai kudarc után milyen lelki állapotban vannak a labdarúgók?
- Pszichésen nem foglalkoztam velük, mivel profi játékosnak illik felkészülnie a legélesebb küzdelemre is. Taktikai feladatokról azonban egyenként beszélgettem a fiúkkal, s azt kértem tőlük, hogy ne féljenek a hibáktól, merjenek kezdeményezni.

- Feltételezem, mindez az U21-es játékosokra is vonatkozik majd.
- De még mennyire. Látom a fiúkon, nagyon akarnak bizonyítani, ráadásul a jelek szerint telt ház előtt léphetnek pályára Kecskeméten. Mi tagadás, jómagam is szeretnék kedd este sikerélménnyel beállítani a dunavarsányi edzőtáborba.

A délutáni, kecskeméti tréningen aztán Fehér Miklós, az FC Porto támadója izomsérülést szenvedett, Gellei szerint minimális az esély a felépülésére. Ha meggyógyul, akkor a kezdőcsapatban lép pályára, amely a következő: Takács T. - Bodnár, Korolovszky, Bodor (Udvari), Lőw - Tokody, Farkas B., Buzsáky (Fehér M.), Halmosi - Gera, Szabics

A magyar csapat a csoportgyőztes Olaszország mögött, két ponttal megelőzve Romániát, jelenleg a 2. helyen áll. A magyarok az utolsó körben Olaszországban lépnek pályára, a románok a grúzokat fogadják (mindkét meccset október 5-én rendezik meg). A kilenc csoport első helyezettje, kiegészülve a hét legjobb másodikkal, pótselejtezőt vív egymással. Az oda-visszavágós párharcok győztesei alkotják majd a kontinensbajnokság nyolcas mezőnyét.

A döntő helyszínét az UEFA későbbi időpontban jelöli ki.