Vágólapra másolva!
Két hét szünet után folytatódik a hét végén a labdarúgó bajnokság. A Matáv Compaq Sopron szombaton a bajnoki tabellán második helyen álló Zalegerszeg fogadására készül. Hogy hogyan, arrtól a soproniak mestere, Reszeli Soós István számolt be.

A Matáv Compaq Sopron szakvezetője elmondta: a múlt hét elején két nap pihenőt adott a csapatnak, majd az alapállóképességet fejlesztő futás, a gyors passzos játék gyakorlása, és éppen ebből a célból néhány alacsonyabb oszályú együtte elleni edzőmeccs szerepelt a programban.

A szakvezetés úgy érezte, hogy kicsit változatosabbá kell tenni a munkát. Ennek érdekében egy napra kiragadta a megszokott környezetből a csapatot, amely egy napot kirándult a Balatonnál. Ez azonban nem amolyan turistáskodás volt, hanem futottak, úsztak a fiúk és különböző vízi, víz melletti sportágakat űzve is kaptak egy kis terhelést. Múlt vasárnap a Lőverekben volt egy 8-10 kilométeres futás a társulatnak.

Erre az egészre azért volt szükség egyrészt, hogy mentálisan felfrissüljön a csapat. A szakvezető ettől egyrészt azt várja, hogy koncentráltabban, kevesebb hibával játszanak majd a játékosok a ZTE ellen, mint tették azt a Hungária körúton, másrészt pedig azért kellett a frissítés, mert idén még 18 tétmeccse van a csapatnak, és az idei esztendő első fele, az előző bajnokság hajrája sem volt éppen sétagalopp. A bentmaradásért folytatott harc is elég idegőrlő volt, azóta pedig folyamatosan edz és játszik a gárda.

Botár László

Korábban: