Vágólapra másolva!
A győri sikert követően, bár még mindig sereghajtó a Vasas együttese az NB I-ben, némi nyugalom költözött a Fáy utcába. Az ezt megelőző hetekben azonban nyilatkozatháború alakult ki Angyalföldön, hogy miért is jutott ilyen mélyre a patinás együttes.

Sokan Gyalog András egyesületi elnököt, a szakosztály korábbi első emberét hibáztatták elsősorban, hogy hagyta Frank András alelnök kezdeményezésére több külföldi játékos szerződtetését, ám a prezident rögtön áthárította a felelősséget másokra.

Közben csendben elhangzott az is, hogy feleslegesen csábítottak néhány volt tatabányait is a Vasashoz. Az ex-tatabányaik közül ugyanis Vincze István és Nagy Sándor - jelenleg mindketten sérültek - játékosként, Kiprich József, a hajdani nagyszerű válogatott csatár pedig pályedzőként tevékenykedik a Fáy utcában. Az elhangzottakról és pillanatnyi helyzetükről ez ügyben Kiprichet kérdeztük a péntek kora délutáni órákban.

"Az eddigi rossz bajnoki szereplés ellenére egyáltalán nem bántam meg, hogy a Vasashoz szerződtem" - kezdte Kiprich. "A klubbal két éves megállapodást kötöttem és az edzőváltáskor fel sem merült a távozásom, sőt, Komjáti Andrással, a jelenlegi vezetőedzővel kifejezettn jó és harmonikus a kapcsolatom. A tatabányaikat ért kritikákkal egyáltalán nem foglalkozom, s így vannak ezzel Vincze Piluék is, sajnos neki ennél nagyobb baja van, nevezetesen, hogy nehezen gyógyul a térdsérülése. Szerencsére a klubnál rendeződtek a problémák, nyugalom honol, azaz már tényleg csak a futballra kell a fiúknak koncentrálniuk. No meg az eredményekre."

Korábban:

Győr - Vasas 2-3

Bánki József