Vágólapra másolva!
Némi szerencsével nyert a Ferencváros Szombathelyen a labdarúgó NB I 18. fordulójában. Mindezt alátámasztja az a tény, amit a végtelenül korrekt Csank János, a Fradi vezetőedzője sem átallott egyetlen pillanatra sem tagadni, hogy a hajrában mér levetkőzött a zöldek utolsó csereembere Szabó Tibor, amikor is a sérült Kriston helyett a szakvezető végül mégis a jugoszláv Jovicsot küldte pályára.

Ezzel pedig nyerőt húzott a tréner, hiszen Jovics, a másik becserélt ferencvárosi, Fülöp nagyszerű átadásait értékesítve, két találatával döntő érdemeket szerzett az idegenbeli sikerben. A három pont megszerzése ellenére továbbra sincs teljes béke az Üllői úton, amit az is jelez, hogy a napokban a ferencvárosi fanatikusok néhány tagja elbeszélgetett Várszegi Gábor tulajdonossal a Fotex székházban. Az eszmecsere során a zöld-fehér hívek elmondták aggályaikat, amit Várszegi úr meghallgatott, s többek között türelmet kért a szurkolóktól. Mindez azért összhangban van azzal a szóbeszéddel is, hogy a patinás egyesületnél komoly változások várhatók a téli szünetben. Szeiler Józseffel, a ferencvárosiak ügyvezető-igazgatójával többek között erről is beszélgettünk.

- Mi a véleménye arról, hogy a sportnapilapban hetekkel ezelőtt megjelent Gyurkovics-interjú miatt - amiben az író, noha jelezte, kijelentéseit kéretik nem szó szerint venni, többek között "falhoz állítást, lelövetést" emelegetett a cikbben - a Fradi-játékosok jóideje nem hajlandók nyilatkozni a napilapokban?
- Elöljáróban annyit, én nem utasítottam őket erre, ez a játékosok közösségi döntése volt, amit természetesen az ominózus Gyurkovics-dolgozat váltott ki belőlük. A futballisták egyébként úgy tudják, ahogy én is, a Hivatásos Labdarúgó Liga hamarosan hivatalos állásfoglalást ad ki az említett cikk ügyében, s ezt a fiúk mindenképpen meg akarják várni. Ezután feltehetően feloldják a hallgatási fogadalmukat.

- Szinte nem telik el úgy nap, hogy valahol fel ne röppenjen a hír, miszerint nagy változások várhatók a téli szünetben a csapat házatáján. Mi a helyzet például edzőkérdésben?
- Kár lenne elhamarkodott kijelenetést tenni ez ügyben. Nem titok, sok függ az utolsó négy forduló eredményétől, azaz ha a csapat megnyeri az utolsó meccseit, nem biztos, hogy váltás lesz a kispadon. De ellenkező esetben sem lehet mérget venni arra, hogy kitesszük Csank János szűrét, hiszen remek edzőnek tartjuk, aki bajnoki címig vezette az együttest tavaly.

- Ugyanakkor az Úllői úti hírek szerint kissé "megfáradt" a szakvezető és a csapat kapcsolata?
- Ez nem igaz. A játékosok és az edző között ugyanolyan a viszony, mint tavaly volt. Ráadásul a labdarúgók is jó edzőnek tartják Csankot. Inkább azt tapasztalom, hogy kivülről próbálják gerjeszteni a hangulatot a csapatnál.

Bánki József