Vágólapra másolva!
Öt meccs óta veretlen a Sopron együttese, amely szerda délután a második helyezett ZTE otthonában lép pályára az NB I 19. fordulójában.

Mégsem "csak" az együttes eredményességéről beszélnek a szurkolók mostanság Sopronban, hanem a Hivatásos Labdarúgók Ligája fegyelmi bizottságának a keddi döntéséről, mely szerint jövő márciusig eltiltották Reszeli Soós Istvánt, a soproniak edzőjét a kispadtól. Az indoklás szerint Reszeli a Vasas elleni meccsen meglökte a negyedik játékvezetőt, Kiss Norbertet.

"Nagyon meglepett a határozat, ami teljesen jogtalan és igazságtalan" - kezdte Reszeli. "Ki merem jelenteni, abszolút egyoldalú döntés született, ami ellen természetesen fellebbezek. Persze előbb egyeztetek a klub vezetőivel, valamint az ügyvédeimmel, elsősorban azért, nehogy az egyesületnek kára származzon az ügyből. Az is biztos továbbá, hogy minden jogi fórumot és a nyilvánosságot is kihasználom annak érdekében, hogy az igazamat bizonyítsam. Utóbbiban ugyanis tökéletesen biztos vagyok, különben nem hadakoznék kimerülésig a döntés ellen."