Vágólapra másolva!
A két csapat felállásából kitűnt, hogy a vendégek megelégedtek volna az egy ponttal is, hiszen csak a kontrákra építettek. Tököli gólja után azonban a listavezetőnek fel kellett adnia addigi taktikáját, s bár a második játékrészben mezőnyfölényben játszott, egy pontrúgás megpecsételte a sorsát.

Borsodi Liga, 20. forduló:
Dunaferr - MTK Hungária 2-0 (1-0)
Dunaújváros, 2500 néző
vezette: Ábrahám
Dunaferr: Rabóczki - Molnár, Éger, Bagoly, Kiss Gy. (Kóczián, 65.) - Rósa (Nikolov, 86.), Zováth, Lengyel, Penksa - Sowunmi (Jäkl, 65.), Tököli
MTK Hungária: Hajdu - Horváth (Buzsáky, 57.), Komlósi, Smiljanic - Madar (Bükszegi, 46.), Zavadszky, Lazic, Elek, Füzi - Ferenczi (Juhász, 71.), Illés
gól: Tököli (40.), Éger (63.)
sárga lap: Komlósi (69.)

40. perc: Tököli kötényt adott Smiljanicnak, majd 15 m-ről a jobb alsó sarokba helyezett (1-0).

63. perc: Tököli legurított szabadrúgása után Éger 23 méterről hatalmas erővel talált a jobb alsó sarokba(2-0).

Egervári Sándor (Dunaferr): - Jól játszott a csapat, motiváltak voltunk. Sikerült abba az irányba terelni a játékot, amely számunkra kedvező volt. Ezalatt azt értem, hogy nem engedtük kialakítani az ellenfél rövid passzokra épülő összjátékát.

Bognár György (MTK): - A Dunaferr jobban alkalmazkodott a körülményekhez, értem ezalatt a viharos erejű szelet és a kora délutáni kezdési időpontot. Nem játszottunk jól, az MTK is emberekből áll. Időnként tudni kell veszíteni. Mi több, megkockáztatom, hogy kijárt már nekünk ez a vereség.

Thury Gábor

Ajánlat:

A BL állása, mesterlövészei