Vágólapra másolva!
Elutazott a Ferencváros labdarúgócsapata Ciprusra, ahol több kemény edzőmérkőzés is vár a zöldekre. Garami József együttese többek között az ukrán Dnyepr Dnyepropetrovszk, a szlovákiai Spartak Trnava ellen is pályára lép, amelyeken a szakvezető már a tavaszi alapcsapatot szeretné kialakítani. A kerettel tartott a korábban sérüléssel bajlódó Marek Penksa és Lipcsei Péter, valamint a szerződésmódosítás, precízebben a fizetéscsökkentés előtt álló Hrutka János is.

Miközben a Fradi-játékosok Larnacában készülnek a tavaszi idényre, addig az Üllői úton is zajlik az élet. A klubvezetés tudomására jutott két, felettébb kellemetlen ügy. Az egyik, hogy a terembajnokság dunaújvárosi döntője előtt a szépszámú ferencvárosi szurkolóhad inzultálta a Dunaferr egyik röplabdajátékosát. A zöld-fehér egyesület elöljárói az újvárosiaknál tájékozódnak ez ügyben, a másik vitás kérdést viszont lezárták.

Történt ugyanis, hogy a hét végén a Fradi tartalék együttese - az első csapat néhány labdarúgójával kiegészülve - az Üllői úton edzőmeccset játszott a Budafokkal, s a találkozón az egyik hazai védő meglökte a vendégek csatárát. Információnk szerint a budafoki támadó gyakran provokálta, majd meg is sértette a ferencvárosit, aki ezután lökött, minek következtében a vendégek trénere lehívta a pályáról csapatát. Az FTC vezetői meghallgatták a pályán lévőket, s ezután határoztak úgy, hogy lezárják az ügyet, s nem alkalmaznak büntetést.

Furulyás János nyílt levele

Végül, de nem utolsósorban Furulyás János, a Ferencváros elnöke írt nyílt levelet a ferencvárosi szurkolóknak, amelyet kivonatos formában ismertetünk.

"Kedves fradista barátaim!

Az elmúlt héten rendkívüli közgyűlést tartott a Ferencvárosi Torna Club, s ezúton is szeretném megköszönni mindazoknak a töretlen bizalmát, akik ellenszavazat nélkül választottak elnökké, ezzel is elismerve eddigi munkámat. Az elmúlt hónapokban, különösen az FTC Labdarúgó és Sport Kft. privatizációja óta sok igaztalan és nemtelen támadás érte szeretett klubunkat, sportolóinkat, vezetőinket és privatizációs partnerünket, a Fotex Rt.-t. Sajnos nem csak házon kívül, de házon belül is akadtak olyanok, akik mindent megtettek annak érdekében, hogy zavart keltsenek, megakadályozzák a klubban és az FTC Labdarúgó és Sport Kft.-ben kívánatos nyugodt, tervszerű munkát.

Sajnos tisztán látható volt, hogy egyesek hetek, sőt hónapok óta munkálkodtak azon, hogy megpróbálják megosztani és szétverni a Fradi-családot, megpróbálják megosztani a Ferencváros legendásan egységes szurkolótáborát. Egy kicsi, de rendkívül agresszív csoport fektetett rengeteg energiát abba, hogy mondandójuk, cselekedeteik úgy tűnjenek, mintha másfél millió fradista véleményét tolmácsolnák. Ők azok, akiknek komoly erőfeszítések révén korábban már sikerült elérniük azt is, hogy a jóérzésű szurkolók jelentős részét elüldözzék az Üllői úti stadionból. Mindenkinek látnia kell azonban, hogy ezek a politikai és gazdasági érdekektől vezérelt és egyes politikai és gazdasági erők által felhasznált és manipulált emberek kevesen voltak, és magukra maradtak.

Támogatottságuk a ferencvárosi szurkolók körében nagyjából azoknak a támogatottságával egyenértékű, akik a közgyűlést megelőző hetekben, napokban az elnökség munkáját, a privatizációs szerződés hasznát kérdőjelezték meg. A közgyűlés ismételten bebizonyította, hogy a Ferencvárosi Torna Club sportolói, edzői és alkalmazottai mai is egységesen gondolkodnak, és hűek szeretett klubunkhoz, a zöld-fehér színekhez. Tudom, és tudjuk, hogy így van ezzel még sok-sok százezer ember az országban, így van ezzel minden igazi fradista. A Ferencváros szurkolótáborát, a Fradi-családot sokaknak lenne érdekük megosztottnak látni, sokak számára jelentene kiaknázható lehetőséget politikailag és üzletileg is, ha nem lennénk egységesek. Arra szeretném kérni Önöket, hogy ne engedjünk az egységünkből, ne engedjük, hogy a Ferencváros nevét felhasználva ma gyűlöletet, ellenségeskedést lehessen szítani a stadionban, az utcán, a közéletben, a televízióban, a rádióban, a lapok hasábjain vagy akár az interneten. A klub közgyűlésében legfontosabb családtagjaink, azaz sportolóink szavaztak a békére, az egységre, a nyugalomra, mindarra, ami a számukra elengedhetetlen a nagy eredmények, a fényes sikerek eléréséhez. Kérem, hogy mindannyian tartsuk tiszteletben döntésüket!