Vágólapra másolva!
Miközben hétről hétre élethalálharcot vív a Bundesligában maradásért a Cottbus, az utóbbi négy fordulóban még a csapat 18-as keretébe sem tudta magát beverekedni Vincze Ottó. A válogatott futballista szívesen váltana, ám a klub vezetői nem nyilatkoznak, mennyiért lennének hajlandóak megválni tőle.

Nincs jó hangulatban mostanában Vincze Ottó, de érthető, hiszen még a közelébe sem kerül a kiesés ellen küzdő Cottbus kezdőcsapatának.

A volt ferencvárosi futballista, mivel az ősszel is csak perceket kapott, az idény zárása után leült a klub vezetőivel és Eduard Geyer edzővel megbeszélni a folytatást. Az edző akkor arra kérte, hogy legyen türelemmel, mert a tavaszi szezonban mindenképpen bizonyítási lehetőséget kap. És Eduard Geyer állta is a szavát, meg is adta a lehetőséget a középpályásnak, igaz, csak egyetlen meccs erejéig. Egy hónapja, Wolfsburgban, a kezdőcsapatba jelölte, ám a mérkőzés után, amelyet a Cottbus elvesztett 2-1-re, kemény kritikával illette. Bár nem egyedül őt, de a bírálatból jócskán kijutott neki.

"Kilenc mérkőzés van hátra a bajnokságból, a Cottbus pedig megnyerte az utolsó négy hazai meccsét, így pedig érthető, hogy az edző ragaszkodik jól bevált csapatához" - mondta Vincze. "Úgyhogy megértem ezt a döntést, de azt már kevésbé, hogy még a bő keretbe sem tudok bekerülni. Igyekszem az edzéseken, hajtok, de mintha láthatatlan lennék, szinte nem vesz tudomást rólam. Így aztán nem tudok mást tenni, minthogy a lelátóról szurkolok társaimnak. Ez pedig cseppet sem szórakoztató tevékenység."

Vincze azt is elmondta, annak ellenére is érdeklődnek iránta csapatok, hogy mostanában nemigen játszik. Franciaországból, Ausztriából és Svájcból is keresték már, ám menedzsere egyelőre nem tud érdemben tárgyalni a sorsáról, ugyanis a Cottbus nem hajlandó nyilatkozni, mennyi pénzért mondana le róla. Pedig szívesen váltana, bár a szerződése csak jövő júniusban jár le. Most aztán egy ideig nem tehet mást, vár. Vár a szerencséjére, vár a játékra. Mert, mint mondta, egy futballista csak akkor futballista, ha játszik. Különben legfeljebb futballmagyarázó. Neki pedig már elege van a játéknál sokkal bonyolultabb magyarázói szerepből.

Burkovits Ferenc