Vágólapra másolva!
Simon Tibor, a Sopron vezetőedzője nagy remémyekkel várta a talákozót, hiszen edzőként először találkozott volt csapatával, a Ferencvárossal. A soproniak Somogyi találatával vezetést szereztek, majd a Fradi a bombaformában levő Gera góljával egyenlített. A Sopron hősiesen védekezett, majd Javrujan révén megszerezte a vezetést, s mivel nem született Fradi-gól, maradt a soproni győzelem.

Fotó: Pluzsik Tamás
Pinte nem bírt a soproni túlerővel
Borsodi Liga, 26. forduló:

Sopron - Ferencváros 2-1 (1-1)


Sopron:
Ferencváros:
gól:
szögletarány:

Kiegyenlített mezőnyjátékot hozott az első félidő első fele, amelyet követően egy szép szabadrúgással vezetést szerzett a Sopron. Az első félidő hajrájában a játék képe alapján váratlanul, egy briliáns egyéni alakítást követően egyenlített az FTC. A második játékrész változatos játékkal indult, egy egyéni hibát követően szűk negyedóra után vezetést szerzett a soproni együttes, amely hősiesen küzdve, fegyelmezetten védekezve otthon tartotta mindhárom pontot.

Simon Tibor: "Sokat futballoztam a Fradiban, tudtam, hogy az Újpest legyőzése után nem könnyű motiválni a csapatot. Úgy érzem, jobban akartuk a győzelmet, gratulálok játékosaimnak. Véleményem szerint a kitűnő Ferencváros a mai veresége ellenére beleszól majd a bajnoki cím eldöntésébe."

Garami József: "Olyan hibákat követtünk el, amilyeneket ezen a szinten nem lenne szabad. A csapat küzdött, hajtott, a lehetőségeink megvoltak, de a befejezésekbe rendre hiba csúszott."

9. perc: Penksa 20 méteres lövése a bal kapufáról vágódott vissza a mezőnybe.

25. perc: Somogyi végzett el szabadrúgást 22 méterről és a jobb alsó sarokba csavarta a labdát (1-0).

42. perc: baloldali beívelést követően Gera 16 méterről szép mozdulattal ollózott a kapu bal oldalába (1-1).

58. perc: Fehér lőtte élesen középre a labdát a jobb oldalról, amely Cheregiről az ötösön üresen álló Javrujan elé pattant. A csatár jobbal egyből a hálóba helyezett (2-1).

Botár László

Ajánlat:

Korábban:

Fórum:

Ki nyeri a Borsodi Ligát?