Vágólapra másolva!
Ma délután két mérkőzéssel indul útjára a labda a Borsodi Liga 27. fordulójában: Győrött az Újpest, Szombathelyen pedig a Dunaferr vendégeskedik. A forduló rangadóját szombaton játsszák, amikor a Ferencváros és a Videoton az Üllői úton feszül egymásnak.

A forduló nyitómérkőzésén az Újpest Győrött vendégszerepel, ma délután 17.45-től. A vendégegyüttes számára fontos a győzelem, hiszen a Ferencváros elleni fiaskót a mai napig nem heverték ki szurkolóik. Glázer Róbert gondját csupán Erős eltiltása jelenti.

Nagyobb problémái vannak kollégájának, Tamási Zsoltnak, aki nem számolhat a szerdai edzésen agyrázkódást szenvedett kapussal, Molnárral, míg az állandó sérült Mracskó, Dienes kettős mellett sem Baumgartner, sem Krejci nem léphet pályára. Károlyi játéka is bizonytalan, de az ő esetében még van remény a felépülésre.

A várható kezdőcsapatok:
Győr: Sebők - Bognár, Stark, Böjte, André - Farkas, Gőgh, Szanyó, Károlyi - Nicsenko, Semenik
Újpest: Posza - Szélesi, Korolovszky, Kozel, Lőw - Kunzo, Sloncik, Tokody, Pető - Vagner, Túlio

Ugyancsak ma, este hat órai kezdettel a Haladás a Dunaferrt fogadja, és Szombathelyen még élénken emlékeznek a tavalyi, 2-0-s győzelemre. Ez akár most is előfordulhat, hiszen a Hali semmivel sem rosszabb, mint a tavalyi együttes, sőt...

Szentes Lázár vezetőedző két játékosra nem számíthat: Tóth Péter kétmeccses eltiltását tölti, míg Selymes Tibor sérülés miatt kénytelen kihagyni az összecsapást. Egervári Sándor három stabil emberét nélkülözi a szombathelyi találkozón: Molnár és Lengyel eltiltás, Zováth pedig tüdőgyulladása miatt nem léphet pályára a Haladás ellen. A két csapat egyébként kedden, a Magyar Kupa elődöntőjében újra találkozik egymással - így a mai összecsapást akár kupafőpróbának is nevezhetjük.

A várható kezdőcsapatok:
Haladás: Takács Tamás - Kaj, Flavio Pim, Szekér, Leandro - Somfalvi, Némethy, Halmosi - Alex, Preisinger, Filipovic
Dunaferr: Németh - Salamon, Éger, Bagoly, Kiss - Nikolov, Jäkl, Balaskó, Rósa Henrik - Sowumni, Tököli

A 27. forduló rangadóját kétségtelenül az Üllői úton játsszák, ahol a remekül kezdő, ám Sopronban botló Ferencváros a tavasszal visszafogottan szereplő Videotont fogadja. A hazaiaknál a három eltiltott, Dragóner, Szkukalek és Kriston visszatérhet, hiányzik viszont majd a sérült Kapic, sőt, Gera, Pinte, Balog és Horváth sincs tökéletes állapotban.

A vendégeknél Várhidi Péter még mindig az első tavaszi győzelemre készül, ezúttal is hiányzik viszont a sérült trió, Vasas, Kiskapusi és Hamar, valamint az eltiltott Komódi és Dvéri.

Debrecenbe kéne menni - dúdolhatják a zalaegerszegi labdarúgók, akik pulykakakas helyett beérnék néhány pontocskával is. A múlt heti, MTK elleni hazai siker felvillanyozhatja Bozsik Péter tanítványait, ám a sérült Babatit és Turit nélkülöző együttes éppen a jó formában lévő Debrecenhez látogat. A Lokiban egyedül Szatmári sérült.

A listavezető MTK a biztos siker reményében fogadja a bukdácsoló Kispestet. A két egykori kiváló válogatott középpályás, Bognár György és Détári Lajos egyaránt gondokkal küzd. A hazaiaknál Győri, Jezdimirovic és Czvitkovics sérült, de Illés sem edzett egész héten. A Kispestben Németh bokazúzódása ad aggodalomra okot.

A tavaszra feltámadott Vasas a sérüléssel küzdő Maróti és a lábadozó Kerényi mellett az egy hete kiállított kongói M'bembával és Tóth Andrással sem számolhat, ám így is esélyes a Pintért ismét soraiban tudó Sopron ellen.

A 27. forduló párosítása:
Péntek:
Győr - Újpest (m2), 17.45 óra
Haladás - Dunaferr, 18 óra
Szombat:
DVSC - ZTE (m1), 16.30 óra
Vasas - Sopron, 17 óra
Ferencváros - Videoton, 18.30 óra
MTK - Kispest, 19 óra