Vágólapra másolva!
Számos fórumon, különböző úton-módon tüntetést szerveztek a futballszurkolók hétfő délután öt órára oda, ahol vasárnap hajnalban brutálisan megverték Simon Tibort, a Sopron labdarúgócsapatának 37 éves edzőjét. A "tetthelyen" szerződést bontottak a biztonsági céggel, a Café Allure egyik kidobóját és a készenléti rendőrség törzsőrmesterét pedig már őrizetbe is vették.

Fotó: HavariaPress

Hat óra előtt kijött a szórakozóhelyről Galambos Róbert marketinges, aki az [origo]-nak elmondta: vasárnap hajnalban bent keletkezett vita, szóváltás az őrök és Simon között. A kidobók viszont ahelyett, hogy az épületen belül csendesen, békében elintézték volna az ügyet, kivitték Simont, ahol aztán eldurvultak az események. A Cafe Allure a biztonsági céggel (melynek nevét nem árulta el) fel is bontotta a szerződést. Az utcai verekedést a külső kamera rögzítette, bent nem volt olyan kamera, mely rögzíthette volna, mi is történt.

A Cafe Allure amúgy hétfő este is kinyit, eddig a rendőrség kérésére voltak zárva. A tüntetők hat órára sem lettek többen, páran az eső elől az árkádok alá menekülve mécseseket gyújtottak, még Nyilasi Tibor jelent meg pár percre.

A Készenléti Rendőrség törzsőrmesterét és a Café Allure egyik biztonsági emberét vették őrizetbe életveszélyt okozó súlyos testi sértés gyanújával Simon Tibor bántalmazásával kapcsolatban - tájékoztatott a Fővárosi Főügyészség szóvivője. Borbély Zoltán elmondta, hogy a rendőr törzsőrmester szolgálaton kívül, engedéllyel, biztonsági őrként dolgozott a szórakozóhelyen.

Simon Tibort vasárnap hajnalban szállították súlyos koponyasérüléssel a Szent János Kórházba, miután a II. kerületi Lövőház utca egyik szórakozóhelyének közelében bántalmazták. A Matáv Compaq Sopron labdarúgócsapatának 37 éves vezetőedzőjét azóta két alkalommal műtötték meg, állapota továbbra is életveszélyes, válságos.

Ajánlat: