Vágólapra másolva!
Két mérkőzésre érdemes koncentrálni a magyar labdarúgó-bajnokság, hét közi, 37. fordulójában. A fő összecsapást a Ferencváros zalaegerszegi mérkőzése szolgáltatja, ahol ha a hazai csapat nyer, története során először bajnok lehet. De döntetlen esetén sincs veszve semmi, csupán annyi kell az aranyéremhez, hogy az MTK ne nyerjen Dunaújvárosban. Minden más esetben a döntés szombatra marad.

Vízválasztó lehet a magyar labdarúgó-bajnokság szerdai fordulója. Két körrel az NB I befejezése előtt a Zalaegerszeg hárompontos előnnyel vezeti a bajnokságot, s akár döntetlennel bebiztosíthatja elsőségét. Nem lesz könnyű dolga Bozsik Péter tanítványainak, hiszen a délután 17 órakor kezdődő mérkőzésen a Ferencváros lesz az ellenfél. A hazaiaknál Egressy az egyetlen hiányzó, a játékos piros lapja miatt nem szerepelhet, helyette várhatóan Róth lép pályára. A Ferencvárosban letöltötte eltiltását az Újpest ellen hiányzó trió, Dragóner, Gyepes és Gera, csupán Horváth, Szili és Kapic küzd kisebb sérüléssel. Hogy milyen nehéz lesz a Fradi dolga, bizonyítja a statisztika. Utoljára az 1997-98-as szezonban tudott győzni a zöld-fehér csapat Zalában. Márpedig, ha még életben szeretné tartani bajnoki aranyálmát, akkor szüksége lenne a három pontra. Amennyiben a ZTE győz, az utolsó fordulótól függetlenül bajnok. Döntetlen esetén is aranyérmes lehet, ehhez az kell, hogy a második helyen álló MTK ne győzzön Dunaújvárosban. Esetleges pontazonosság esetén az egerszegiek lennének a bajnokok, ugyanis egymás elleni eredményeket tekintve jobbak a Hungária körúti együttesnél.

Várható kezdőcsapatok:
ZTE: Turi - Kocsárdi, Urbán, Csóka, Szamosi - Nagy L., Molnár B., Balog Cs., Róth - Kenesei, Waltner
FTC: Szűcs - Balog, Dragóner, Gyepes - Kriston, Kapic, Lipcsei, Szkukalek - Pinte, Gera, Penksa

Kedvező zalaegerszegi eredmény esetén nagy lépést tehet a bajnoki aranyérem felé az MTK együttese, ehhez a Dunaferr otthonában kellene nyernie. A hazai együttes nagy mumusa a kék-fehér gárda, hiszen az utóbbi öt évben háromszor is kikapott tőle. A táblázaton elfoglalt helyezés alapján azonban nem lefutott a mérkőzés, főleg, mert Egervári Sándor utolsó dunaújvárosi bevetésén a csapat szép búcsút remél. A pályán ehhez egyedül a beteg Zováth nem tehet hozzá semmit, a többiek egészségesek és harcra készek. Popovics Sándor magyarországi nyeretlensége a hét végén, a Videoton elleni győzelemmel megszakadt, a szakvezető reméli, a lendület folytatódik Újvárosban is. Az MTK edzője Győri kivételével mindenkire számíthat, a kapuban továbbra is Hajdu áll majd.

Várható kezdőcsapatok:
Dunaferr: Bita - Molnár, Salamon, Éger, Kiss Gy. - Sowunmi, Lengyel, Jäkl, Rósa H. - Tököli, Balaskó
MTK: Hajdu - Horváth L., Smiljanic, Komlósi, Füzi Á. - Zavadzsky, Buzsáky, Jezdimirovics, Czvitkovics - Illés, Ferenczi

A felsőház harmadik összecsapását Székesfehérvárott a Videoton és az Újpest vívja, a tét az ötödik hely. A hazai együttesben Pomper sárga lapjai, Gajic és Kiskapusi sérülés miatt nem játszhat. Újpesten súlyosabb a (légiós) helyzet. Túlio ugyan már könnyített edzéseket végez, mégsem játszik, Sloncik és Kozel combhajlító-izma, Vagner térdizülete fáj, míg Poljakovic eltiltását tölti.

Várható kezdőcsapatok:
Videoton: Végh - Tímár, Vilotic, Csató S., Vasas - Szalai, Némedi, Dvéri, Bekő - Terjék, Hamar
Újpest: Szántai - Tamási, Korolovszky, Pető - Kunzo, Szélesi, Erős, Piroska, Lőw - Móri, Tokody

A legmagasabb osztályban való bennmaradás szempontjából igen fontos meccset játszik szerdán Győrben az ETO és a Matáv Sopron. A soproniak Bognár György irányításával három hazai meccsen három döntetlent értek el a soproniak. "Győrben végre nyerni szeretnénk" - mondta a Matáv szakvezetője. "Tudjuk, hogy ez nem lesz könnyű, hiszen a győrieknek is a biztos megmenekülést jelentené a győzelem, és mindent meg is tesz majd érte. Nálunk viszont hosszú idő óta először mindenki rendelkezésre áll, sem sérült, sem eltiltott játékosunk nincs. Szeretnénk folytatni a Matáv által korábban idegenben megszokott stabil, masszív futballt. Ez természetesen nem azt jelenti, hogy beállunk védekezni, hanem a biztonság mellett próbálunk nagy hangsúlyt fektetni a támadásokra is, hiszen nyerni akarunk, azt pedig csak gólok elérésével lehet." Győrött Nicsenko és Farkas visszatér a csapatba, Krejci, Baumgartner, valamint Andre sérült.

A kiesett Vasas a Haladást fogadja, a sérült Juhár és Szabados nem játszhat. A Haladásban a Honvéd elleni találkozón sérülést szenvedett Selymes biztosan nem léphet pályára, de kérdéses Filipovics és Flavio Pim szereplése is. A kiállított Szekér és Somfalvi a lelátón foglalhat helyet.

A Debrecen Kispesten vendégszerepel, Dajka László vezetőedző a sérült Szatmárin és az eltiltott Bajzáton kívül mindenkire számíthat, igaz, Kuttor és Aleksic is sérüléssel bajlódik. A hazaiaknál mindenki egészséges, Détári Lajos győzelmet is vár csapatától.

A 37. forduló párosítása
Szerda, felsőház:
Dunaferr - MTK 17 óra
ZTE - FTC (Sport 1) 17 óra
Videoton - Újpest 17 óra

Alsóház:
Kispest - DVSC (m2) 19 óra
Győr - Sopron 19 óra
Vasas - Haladás 19 óra

Ajánlat: