Vágólapra másolva!
Hiába produkált remek szériát és lett tavaszi bajnok a Ferencváros, az elúszott aranyérem miatt nem a legjobb a hangulat az Üllői úton. Bár a zöldek házatáján még bizakodnak az UEFA-kupa indulásra jogosító második hely megszerzésében, ám abban már finoman szólva sem biztosak a ferencvárosiak, hogy az ősi rivális lilák képesek lesznek pontot szerezni az MTK ellen.

Márpedig a kékeknek éppen egy pont az előnyük a Fradi előtt. Szűcs Lajos, a zöldek kapusa arról mesélt, hogy miként készül a tavalyi bajnokcsapat a Dunaferr elleni találkozóra: "Nekünk nem szabad foglalkozni az MTK-Újpest mérkőzéssel, hiszen ha a második helyet el akarjuk csípni, akkor mindenképpen győznünk kell a Dunaferr ellen" - kezdte a válogatot hálóőr.

"Persze, a magam részéről azt sem titkolom: a jelenlegi Újpestet nem érzem olyan jó csapatnak, hogy legalább egy pontot szerezzen idegenben az MTK ellen. Magunkban viszont bízom, de legfőképpen abban, hogy a játékosok között mindenki a meccsre koncentrál, s nem a közelgő szabadságra" - húzta alá Szűcs, majd hozzátette: "Nem szégyenkezhetünk a tavaszi produkciónk miatt, ezért is bosszantó, hogy nem tudtuk teljesíteni elképzeléseinket, ráadásul szurkolóinktól is kötelező olyan teljesítménnyel elköszönni a nyári szünet előtt, ahogy az egy Fradi-futballistához illik."

Miközben a játékosok még az utolsó bajnokira készülődnek, az Üllői úti vezetők már a csapat megerősítésén törik a fejüket. Nem kizárt, hogy a Ferencváros keretét a következő szezonban a győri Regedei, a Haladás brazilja, Leandro, a Vasasból Simek, a Dunaferrből Sowunmi, a ZTE-ből Waltner is erősíti majd, legalábbis az Üllői úton komolyan felmerült az említett labdarúgók megszerzése. Aztán, hogy a tárgyalások miként alakulnak, az elsősorban az anyagiakon múlik.

Bánki József

Ajánlat: