Vágólapra másolva!
A DVSC élvonalbeli labdarúgócsapatának hivatalos honlapja szerint öt év légióskodás után négyéves szerződést kötött anyaegyesületével a válogatott középpályás, Sándor Tamás.

1997-ben nagy reményekkel szerződött Olaszországba Sándor Tamás, a Debrecen válogatott labdarúgója, aki egyetlen percet sem szerepelt csapata, a Torino színeiben. Rövid törökországi kitérő után (Genclerbirligi) a Beitar Jeruzsálem játékosa lett, ám a klub csőd közeli állapota miatt már hónapok óta napirenden volt a hír, hogy hazatér Magyarországra. Első útja természetesen anyaegyesületéhez, a Debrecenhez vezetett, amely hosszú ideje tárgyalt a tizenegyszeres válogatott középpályással. A klub honlapja szerint pénteken sikerült is megállapodni a labdarúgóval, aki négyéves szerződést kötött a Lokival.

A honlap szerint a klub szeretné még megszerezni az Izraelben játszó Horváth Ferencet (Maccabi Tel Aviv), illetve a korábban ugyancsak debreceni illetőségű Bagoly Gábort és Sira Istvánt. A kívánságlistán szerepel még a dunaújvárosi Salamon, a székesfehérvári Pomper, a békéscsabai Balogh és az angyalföldi Simek is.