Vágólapra másolva!
Nem vitás, a Magyarországon játszó futballistáink közül Tököli Attila a legkapósabb idehaza és külföldön egyaránt.

Az NB I-es gólkirályt korábban a német másodosztályban szereplő Eintracht Frannkfurt is szerződtetni akarta, ez az üzlet Várszegi Gábor távozása miatt hiúsult meg. A legkitartóbban a holland NAC Breda érdeklődött Tököli iránt, ez az ajánlat viszont a csatárnak nem felelt meg. Ettől függetlenül nem kizárt, hogy a következő szezont külföldön kezdi a center, hiszen spanyol és görög együttesek is érdeklődnek iránta, s bármilyen hihetetlen, az egyik - eddig kilétét felfedni nem akaró - görög élcsapat évi félmillió euró (120 millió forint) fizetést, plusz prémiumot kínál Tökölinek.

Természetesen a magyar csapatok képtelenek vetélkedni a külhoni pénzekkel, mégis kitartóan "üldözik" a csatárt. Az már korábban köztudott volt, hogy Tököli nem marad a Dunaferrnél, ellenben a ZTE, az Újpest és az MTK is hajlandó több tízmillió forintot áldozni érte, időközben pedig a Ferencvárosnál is felmerült a gólkirály szerződtetése. Az érintett csak szabadsága után választ az ajánlatok közül.

"A holland Breda ajánlata számomra elfogadhatatlan volt, de hogy maradok-e továbbra is Magyarországon, azt még nem tudom" - mondta Tököli. "Akadnak külföldi lehetoségeim, ám minderről csak június 12-én döntök, amikor hazatérünk a családdal a Ciprusról, ahová egyébként csapattársammal és barátommal, Jäkl Antallal és családjával utaztunk."

Bánki József

Ajánlat: