Vágólapra másolva!
Hét végén, szombaton és vasárnap egész Európában beindul a 2002/2003-as nemzetközi labdarúgóidény, amelynek első szakaszában az UEFA Intertotó-kupában lépnek pályára a csapatok. Köztük a Kispest-Honvéd is, amely litván ellenfelet fogad az Üllői úton.

Magyar részről a Kispest-Honvéd együttese indul a hét végén kezdődő UEFA Intertotó-kupa sorozatban, amelynek három legjobbja az UEFA-kupában folytathatja a csatározásokat. Az összecsapásra szombaton este hat órakor a Ferencváros Üllői úti stadionjában kerül sor. Amennyiben a csapat túljut litván ellenfelén, a Zalgiris Vilniuson, akkor a Sochaux következhet - a francia megfigyelők állítólag már Budapesten is megtekintik a leendő ellenfelet.

Több olyan gárdával találkozhatunk a sorozatban, amelyben magyar labdarúgó profiskodik. Az egyik ilyen összecsapás a Paralimni-Bregenz találkozó, amelyen tétmérkőzésen is bemutatkozik az osztrák együttes új légiósa, Klausz László. A Bregenz a szomszédos Bundesliga hetedik helyén végzett, ez a három éve élvonalbeli csapat fennállásának legjobb szereplése. És még nincs vége, legalábbis az igazolások erre engednek következtetni. Ugyan a dán kapus, Winde és a holland Regtop távozott a csapatból, érkezett Klausz, aki legutóbb a német másodosztályú Mannheimben ontotta a gólokat, mellesleg külföldiként a csapatkapitányi rangig jutott. A ciprusi ellenfél hazája bajnokságának nyolcadik helyén zárt, hazai pályán kicsivel megbízhatóbb, mint idegenben.

Nincs könnyű helyzetben a finn Haka sem, amely a jugoszláv bajnokság negyedik helyén záró Obilic ellen mérkőzik. A finn csapat, csatársorában Kovács Péterrel, nehéz feladat előtt áll, a jugoszláv gárda ugyanis a jóval erősebb bajnokságban mindössze egyszer kapott ki hazai pályán és 17 meccsen, 17 gólt kapott Belgrádban. A csapat a holtszezonban elvesztette trénerét, az egykori jugoszláv szövetségi kapitány a ghánai válogatotthoz szerződött. Érkezett Mihajlo Bosnjak, aki padfoglalójában bajnoki címet és kupagyőzelmet ígért a szurkolóknak. Egyre lejjebb csúszik a Haka, amely két éve bajnok, tavaly a negyedik volt, jelenleg viszont csupán a bajnokság ötödik helyén szerénykedik. Pedig két kiváló támadója van a jelenleg hatgólos Kovács és a két évvel ezelőtti gólkirály, az öt találatnál járó orosz Valerij Popovics személyében, rajtuk kívül még a szerb Dragan Bajic és az angol David Wilson gyarapítja a légiós kontingenst.

Története legnagyobb sikereként az izraeli bajnokság negyedik helyén zárt az MS Asdod együttese, amelyben Nyilas Elek a középpálya egyik motorja. A csapat most Brnóba látogat, ahol ha megúszná komoly vereség nélkül, akkor haza környezetben egy hét múlva lenne esélye. Mivel a cseh bajnokság kilencedik helyezettje három döntetlen és hét győzelem mellett öt vereséget jegyez hazai pályán, így bármi megtörténhet.

A hét végi, első forduló párosítása:
Kispest Honvéd - Zalgiris Vilnius (litván)
HNK Rijeka (horvát) - St. Patrick's (ír)
Lokeren (belga) - FC Georgia Tbiliszi (grúz)
Santa Clara (portugál) - FC Shirak (örmény)
BATE Borisov (fehérorosz) - Akademisk Boldklub (dán)
FK Obilic (jugoszláv) - FC Haka (finn)
FC Zürich (svájci) - NK Brotnjo (bosnyák)
Gloria Bistrita (román) - US Luxembourg (luxemburgi)
Dukla Trencín (szlovák) - Slaven Belupo (horvát)
FC Constructorul-93 (moldáv) - 1. FC Synot (cseh)
Helsingborgs (svéd) - Koper (szlovén)
St. Gallen (svájci) - B68 Toftir (feröeri)
Zaglebie Lubin (lengyel) - FC Dinaburg (lett)
Brno (cseh) - Ashdod (izraeli)
Enosis Neon Paralimni FC (ciprusi) - Bregenz (osztrák)
Leiria (portugál) - FC Levadia Maardu (észt)
Valletta FC (máltai) - KS Teuta (albán)
Coleraine FC (északír) - UE Sant Julir (andorrai)
PFC Marek (bolgár) - Caersws (walesi)
FK Cementarnica 55 (macedón) - FH Hafnarfjördur (izlandi)