Vágólapra másolva!
Bár több élvonalbeli csapat is szerette volna megszerezni Leandrót, ám végül a Ferencváros lett a befutó, s a Haladás brazil labdarúgója hétfőn alá is írta szerződését az Üllői úton.

A dél-amerikai játékos egy plusz hároméves megállapodást kötött a Ferencvárossal, azaz 2003. június 30-ig mindenképpen a Fradiban játszik majd, a következő három évre vonatkozóan pedig az FTC opciós joggal rendelkezik. A brazil futballista 1982. március 19-én született, és a magyar élvonalban 17 évesen, 1999-ben mutatkozott be.

Leandro az elmúlt szezonban 32 mérkőzésen lépett pályára, és nyolc gólt lőtt, a Fradiban a tízes számú mezt viseli majd. A ballábas dél-amerikai megszerzésével részben teljesült Garami József kívánsága, a Fradi trénere ugyanis legalább öt, minőségi futballista leigazolásával lát reális esélyt arra, hogy a népszerű klub a bajnokságban és az UEFA-kupában is helyt álljon. A húszéves Leandro de Almeida egyébként kedden már be is kapcsolódik a zöldek felkészülésébe.