Vágólapra másolva!
A hét végi Kispest elleni 4-0-s győzelem után Garami József, a Ferencváros szakmai-igazgatója elégedetten állt fel a kisapdról, ám a mesteredző - kritikus alkat lévén - nem ünnepelte túl a sikert, s máris a következő, békéscsabai fellépésre  koncentrált.

- A jelenlegi keretet figyelembe véve, a Kispest ellenit (Szűcs - Vukmir, Dragóner, Gyepes - Kriston, Lipcsei, Kapic, Szkukalek - Gera, Tököli, Leandro) tartja a Fradi-alapcsapatának, pontosabban a legjobb 11-nek? - kérdeztük a Ferencváros mesterét.
- A jelenlegi helyzetet tekintve igen, ám természetesen a későbbbiekben gyakran változhat a felállásunk akár sérülés, akár formahanyatlás miatt. Az újonnan igazoltak közül úgy ítéltem meg, hogy Tököli, Leandro és Andone azonnal bevethető futballisták, a többieknek még rutint kell szerezniük. Aztán nem szabad elfeledkezni a vakbélműtéten átesett Penksáról sem, ő szintén helyet követelhet magának az együttesben.

- Ez esetben Leandro és Penksa is elférne egymás mellett a csapatban?
- Két eltérő stílust képviselő labdarúgóról lévén szó más a taktika, ha Penksa, és más, ha Leandro játszik.

- A Kispest ellen nem kellett sokat idegeskednie...
- Ez igaz, ám pórul járnak azok a csapatok, amelyek lebecsülik a kispestieket korábbi problémáik miatt. Nekünk is meg kellett küzdenünk a vendégek harcosságával, szerencsére gyors góljainkkal húsz perc alatt eldöntöttük a meccset.

- Mi a mai Fradi legnagyobb erénye és hiányossága?
- Az egység a legkomolyabb fegyverünk, de kérdés, miként viseljük el, ha nem úgy alakulnak a dolgok, ahogy azt elterveztük. Például, ha az ellenfél szerzi meg a vezetést, vagy ha kisebb hullámvölgybe kerül a csapat, mert bizony ez is benne van a játékban. Ekkor dől el igazán, hogy mennyire egységes a csapat, elvégre a barát is mindig a bajban ismerszik meg.

- Tekintettel arra, hogy a Békéscsaba a Fradi régi mumusa, milyen előjelekkel várja a viharsarki fellépést?

Hajrá Fradi!http://forum.origo.hu/forum?act=show&fid=26900

- Nehéz mérkőzésre számítok, hiszen korábbi csapataimmal is hiába képviseltünk jobb játékerőt, többször is megtréfáltak bennünket Békéscsabán. Ettől függetlenül a győzelem reményében utazunk a békési megyeszékhelyre, ugyanis a jó rajtot nem szabad elrontani.

Bánki József