Vágólapra másolva!
A múlt szombati válogatott mérkőzés miatt közel kéthetes szünet után folytatódik a hétvégén az első osztályú labdarúgó bajnokság. A mérkőzéseket péntektől vasárnapig bonyolítják le, a legnagyobb érdeklődés a szombati Újpest-Ferencváros rangadót kíséri.

Az NB I csúcsderbijén két ősi rivális, az Újpest és a Ferencváros csap össze. A két, UEFA-kupában is érdekelt együttes legutóbbi, május 18-i találkozóján - szintén a Megyeri úton - a lila-fehérek nyertek 3-2-re. A klubok honlapjain már a hét elejétől szavazhattak a szurkolók a meccs végeredményére, s a jelek szerint az FTC szimpatizánsai az optimistábbak, többségük (42 százalékuk) úgy véli: két góllal győz a csapatuk. Ugyanilyen különbségű, de fordított eredményre a lilák drukkereinek 29 százaléka voksolt. A mérkőzés fontosságára jellemző, hogy elővételben rengeteg jegy elfogyott, s a szurkolók az ősz legnagyobb összecsapását várják a Megyeri úton.

A hazai együttesben a méregdrágán vett két cseh játékos, Sloncik és Kozel sérült, s még legalább egy hónapig nem játszhatnak. Kérdéses Simek játéka is, aki még a hét közepén, egy edzőmeccsen sérült meg, pontosabban térdszalag-húzódást szenvedett. Tóth Norbert ügye továbbra is függőben van, így a válogatott középpályás sem szerepelhet.

A Ferencvárosban nagyobb gondok gyötrik Garami József vezetőedzőt: Dragóner négymérkőzéses eltiltását tölti, Gera három sárga lapja miatt marad ki, de Jovic sem egészséges. Ennyi negatívum után Garami-mester már annak is örült, hogy a szintén sérüléssel bajlódó Szkukalek és Lipcsei is vállalja a játékot.

A szombati rangadóval kapcsolatos hír még, hogy a ferencvárosi szurkolók nehezményezik, miszerint Újpestről mindössze 1250 jegyet kaptak, ám legalább négyezer Fradi-drukker szeretné megtekinteni a találkozót. Gyulay Zsolt, a lilák ügyvezető igazgatója korábban jelezte, ők sem kaptak az előre meghatározottnál több jegyet az Üllői úti fellépésükre, ráadásul a múltkori Megyeri úti derbin a vendégek kétszáz széket rongáltak meg, komoly károkat okozva ezzel a lila-fehér klubnak, de ami az ügyvezető szerint is a legfontosabb: ennyi biléta átadásával tudják biztonságosan lebonyolítani a mérkőzést. Ami félő, a jegy nélkül maradt fradisták is megindulnak Újpest felé, s a rendőrség hiába hangoztatta, hogy felkészült a rangadó biztosítására, a "zöld-áradat" komoly veszélyforrást jelenthet Újpesten.