Vágólapra másolva!
Németország öröme nagy, hiszen a sajtó és a szakma egyöntetűen úgy értékeli, a labdarúgó UEFA-kupa sorsolása kedvező a germán csapatok számára. Így vélik ezt Stuttgartban is, ahol biztosak abban, a csapatnak jó esélye van a harmadik körbe kerülésre a Ferencvárossal szemben.

Németországban mindenki elégedett a labdarúgó UEFA-kupa második körének sorsolásával. A Bild "Német klubok nagy szerencséje" címmel számolt be a nyoni eseményekről, s gyakorlatilag egyedül a Werder Bremen hollandiai, Vitesse Arnhem elleni összecsapását tartja veszélyesnek. A Hertha és a Schalke nem panaszkodhat a ciprusi APOEL Nicosiára, illetve a lengyel Legia Warszawa csapatára, mint ahogy Stuttgartban sem estek kétségbe a Ferencváros nevének hallatán.

Az [origo] megkereste a helyi lap, a Stuttgarten Nachrichten szakíróját, értékelje a sorsolást. Thomas Näher úgy vélte, a Stuttgart nem is kaphatott volna könnyebb ellenfelet. "Stuttgartban mindenki nagyon elégedett a sorsolással, jó, hogy a Ferencváros lesz az ellenfél. Egyrészt, mert a neve még mindig vonzó és közönségcsalogató, másrészt, mert megnőtt a VfB esélye a harmadik körbe jutásra" - nyilatkozta Näher, akinek segítségével megtudhattuk a klub vezetőinek és játékosainak véleményét is a párharcról.

Manfred Haas, a VfB Stuttgart elnöke: "Kifejezetten boldog vagyok a sorsolást illetően. A Ferencváros vonzó, erős ellenfél, emlékeztet a magyar futball legnagyobb időszakára."

Rolf Rüssmann, a VfB Stuttgart menedzsere közvetlenül a sorsolás után: "A Ferencváros személyében magyar csapat lesz az ellenfelünk. Neves gárda, de bizakodó vagyok, hogy továbbjutunk ellenük."

Felix Magath, a VfB Stuttgart szakvezetője: "A Ferencváros Magyarország legsikeresebb klubja, amely hatalmas tradícióra tekinthet vissza. Összességében azonban megoldható feladat számunkra."

Fernando Meira, a csapat portugál védője: "A Ferencváros teljesen más színvonalat képvisel, mint előző ellenfelünk, a lett FK Ventspils. De abban is biztos vagyok, ha koncentráltan játszunk, akkor továbbléphetünk a következő körbe."

Silvio Meissner, a csapat középpályása: "Megoldható feladat. Mellesleg Budapest gyönyörű város, gyakran töltöttem ott a szabadságomat, s mindig meglátogattam a Balatont is."

Marcelo Bordon, a csapat brazil hátvédje: "Budapest? Gyönyörű város, de bevallom, a csapatról semmit sem tudok. A harmadik fordulóba akarunk kerülni!"

Timo Hildebrand kapus: "A Ferencváros biztosan nem lesz nehéz falat, de azért vigyáznunk kell, hiszen az első körben a török Kocaelisport simán verte. Az UEFA-kupában amúgy is ügyelni kell a mérkőzésekre. Budapesten még soha sem jártam, bizonyára gyönyörű város."

Jochen Seitz középpályás: "Ellenfelünknek mindössze a nevét ismerem, a Ferencváros egy igazi nagycsapat Magyarországon, amely ellen kellemetlen lesz játszani."

Thomas Schneider, a VfB védője: "Könnyű ellenfelet kaptunk, remélem, megfelelően koncentrálva simán jutunk tovább."

Thomas Ernst kapus: "Nem sokat tudok az ellenfélről, de az nagy örömmel tölt el, hogy jó öreg frankfurti kollégámmal, Marek Penksával ismét találkozhatok."

Hajrá Fradi!http://forum.origo.hu/forum?act=show&fid=26900

A Kicker egyébként nem sok szót vesztegetett a sorsolásra, egyedül Rolf Rüssmannt idézte, csakúgy, mint a Sport1.de írása. Ebben a menedzser felhívta a figyelmet arra, vigyázni kell a Ferencvárossal, hiszen technikailag nem lehet gyenge ellenfél, ha a török Kocealisport 5-0-s összesítéssel ütötte ki.

Pincési László