Vágólapra másolva!
Szakmai stáb ugyan még nincs az élvonalbeli labdarúgócsapatnál, ám Kovács Attila január közepére ígért, méghozzá "korszellemnek megfelelőt".

"A Kispest-Honvéd jelenlegi állapotát, illetve a tabellán elfoglalt helyét tekintve az elsődleges és egyetlen cél most csak az lehet, hogy a csapat kiharcolja a bennmaradást" - mondta Kovács Attila, az élvonalbeli labdarúgócsapat hétfőn késő este kinevezett új menedzsere.

"Mivel a személyemmel kapcsolatban még csak most értek véget a tárgyalások, egyelőre nem tudok felelősen nyilatkozni a leendő szakmai stábot illetően. Találgatni pedig fölösleges. Előzetes egyeztetések már zajlottak, így valószínűleg január első hetében feláll egy, a korszellemnek megfelelő szakembergárda" - fogalmazott a volt MLSZ-elnök, majd hozzátette: ennek tagjairól egyszemélyben dönt.

Kovács az elképzeléseket illetően úgy fogalmazott, hogy alapvetően ugyan a hosszú távú tervezés híve, most azonban csakis rövid távra teszi ezt, vagyis a megbízatások az idény végéig szólnak majd.

A menedzser társadalmi munkában látja el a feladatát.

"Semmiféle díjazásban nem részesülök. Úgy gondolom, hogy néha ilyen feladatokat is el lehet vállalni, ha az ember valamit tenni akar a magyar labdarúgásért. Már csak azért is, mert így például lehetőség nyílik bizonyos elképzelések gyakorlati megvalósítására" - fejtette ki Kovács.

Jánosi segít a Kispestenhttp://forum.origo.hu/forum/forum?act=show&fid=43158

A Kispest-Honvéd 17 forduló után az utolsó, azaz a 12. a bajnokságban, de csak két pont a hátránya a még bennmaradást jelentő tízedik helyen álló Dunaferr-rel szemben.