Vágólapra másolva!
Nagy nevű ellenfelet, a korábban a Bajnokok Ligájában is szerepelt osztrák Sturm Graz csapatát felkészülési mérkőzésen 4-3-ra legyőzte a Matáv Sopron labdarúgó-együttese.

A kezdő tizenegyben két magyar labdarúgóval, Korsós Györggyel és Szabics Imrével felálló Sturm az első félidőben - a sopron védelmi hibáit kihasználva - kétgólos előnyt szerzett. Az osztrák gárda második találatát Szabics szerezte.

Szabics csak nyáron költözik Nürnbergbe/sport/magyarfoci/20030203szabics.html

A második félidőben aztán nagyon felpörgette a játékot a hazai együttes, miközben a Sturm mestere lecserélte két magyar játékosát. Balaskó, Tóth Mihály és Somogyi góljaival bő negyedóra alatt fordított a Matáv, majd Somogyi büntetőből kétgólosra növelte a hazai előnyt. A hajrában még lőtt egy gólt a Graz, ám ez kevésnek bizonyult, így a magyar társulat a második félidőben nyújtott kiváló játékának köszönhetően megérdemelten nyert 4-3-ra.

Botár László