- Mivel vették rá két éve, hogy a világ egyik legszegényebb országába szerződjön?
- Nem kellett kapacitálni, dörzsöltebb vagyok én annál, hogy fejest ugorjak a sötétbe. Kértem egy jegyet, kiutaztam Bangladesbe, majd miután képbe kerültem, maradtam. Az előzmény annyi, hogy elvégeztem a kölni futballfőiskolát, majd 2000 októberében kaptam három ajánlatot, egy afrikait és két ázsiait, s végül a bangladesit fogadtam el. Dél-Ázsiában ugyanis német vagy angol szakembereket alkalmaznak legszívesebben, s nekem német végzettségem van.
- Mennyire sokkolta az Európában ismeretlen mértékű szegénység?
- Banglades mintegy 150 millió lakójából 100 millió koldusszegény. Összes vagyona, ami rajta van, egy ing, továbbá a lungi, a zsákszerű nadrágféleség, legfeljebb még egy lábbeli, általában papucs. De a körülbelül tízmilliós felső kaszt szupergazdag, villáik láttán én is tátottam a számat, pedig 1976 óta Németországban éltem, majd Los Angelesben együtt játszottam Cruyff-fal és Suurbierrel, úgyhogy minket is kényeztettek rendesen. Általában 15-20 szolgát és vagy nyolc autót tartanak, több sofőrrel, hogy váltva vezessenek a hosszabb utakon. Én is kaptam egy 250 négyzetméteres házat, egy Mitsubishi dzsipet, és sofőr is a rendelkezésemre áll.
|
- A családjával él kinn vagy egyedül?
- Egy évig velem voltak, de annyi időmet elvette a munka, hogy alig akadt közös programunk. Ezért közösen úgy döntöttünk, hazatérnek, így egyedül maradtam, és járom a pályákat.
- És milyen futballistákat talál ezeken a pályákon?
- Ragyogó, laza izomzattal és szinte brazilos technikával rendelkezőket, de fizikailag fejletleneket. A modern edzéselméletet itt nem ismerik, a taktikai újításokról nem is beszélve. Márciustól szeptemberig további gond, hogy elviselhetetlen a hőség, leginkább hajnalban vagy késő este lehetne tréningezni, ezért négy hónapra edzőtáborba vittem a válogatottat.
- Ezért nyerték meg a Dél-Ázsia Kupát?
- E nélkül esélyünk sem lett volna a győzelemre. Négy hónap alatt nyolc nemzetközi mérkőzést játszottunk, összekovácsolódtunk, alig változtattam a kereten. Rengeteg egyéni képzést tartottam a játékosoknak, próbáltam őket rászoktatni a kemény futballra. A Dél-Ázsia Kupán aztán nyolc válogatott vett részt, mellettünk Bhután, Nepál, India, Pakisztán, Afganisztán, Sri Lanka és a Maldív-szigetek. Bangladesben ezt a tornát kis világbajnokságnak tekintették, az elsőség pedig emellett azért is tűnik óriási sikernek, mert korábban elképzelni sem tudták volna, hogy a világ egyik legnépesebb országát, Indiát valaha is megelőzik.
- Hogyan ünnepelnek Bangladesben egy futballsikert?
- Az leírhatatlan. Ismerjük a muszlim emberek negatív fanatizmusát, főleg 2001. szeptember 11. óta, de én most megtapasztaltam a pozitív fanatizmust is. Olyan frenetikus öröm és ünnepségsorozat áramlott végig az országon, hogy alig akart abbamaradni. A csapatot a miniszterelnök is fogadta, csupán nekem 36 minisztertől volt meghívásom, nem is tudtam mindegyiknek eleget tenni. A győzelem után a 25 fős keret és a szakmai stáb tagjai kivétel nélkül kaptak ajándékba egy építési telket a fővárosban, emellett jutott némi dollárban mért prémium is, és ilyen szegény országban mindez hatalmas megbecsülésnek számít.
- Mint ahogy az is - ha nem is anyaginak -, hogy Banglades képviseletében ön szavazhatott az aranylabdásokra...
- Így van, ráadásul ezúttal a sorrendet is eltaláltam. Az elmúlt három évben mindig azt jelöltem az első helyre, aki el is nyerte az Aranylabdát, de a második és harmadik helyezettet még nem trafáltam így telibe, mint most.
|
- Hosszabb távra tervez Bangladesben, vagy ha kedvezőbb ajánlat érkezik, amint lehet, továbbáll?
- Októberig köt ide a szerződésem, de a Dél-Ázsia Kupa után több ajánlatot is kaptam. És lehet, hogy furán hangzik, de ezt nem csupán személyes sikerként élem meg, hanem a magyar futball elismeréseként is, mert nem felejtem el, honnan jöttem. Az én lelki szemeim előtt a Dél-Ázsia Kupa megnyerését követően is a piros-fehér-zöld lobogó jelent meg.
Bánki József