Vágólapra másolva!
A Sturm Graz 5-0-s vereséget szenvedett az idény első mérkőzésén, ám ezt követően a stájer együttes kétszer is nyert, a csapat magyar támadója, Szabics Imre pedig mind a két fellépésen góllal járult hozzá a sikerhez. A magyar középcsatár az osztrák bajnokság mellett azért fél szemmel a Bundesligára is figyel, hiszen nyártól a német Nürnbergnél folytatja a pályafutását. A kérdés csak az, hogy az első vagy a másodosztályban, hiszen a frank egyesület jelenleg kieső helyen áll a német pontvadászatban.

- Nem aggódik a Nürnbergért? - kérdeztük az egykori ferencvárosi kedvencet.
- Nem mondhatnám, hogy nem szurkolok nekik a bennmaradásért, de igazság szerint nekem elsősorban a grazi teljesítményemre kell koncentrálnom. Ez ügyben nincs okom a panaszra, hiszen a legutóbbi két bajnokinkon is gólt szereztem.

- Gondolom, elégedettek is önnel.
- Velem személy szerint nincs problémájuk a vezetőknek, de némi feszültséget okoz az öltözőben, hogy rengeteg kritikát kapunk. Főként a lapoktól, amiért - szerintük - gyengén futballozunk. Ebben van is igazság, persze a győzelmek azért sok mindenre gyógyírt jelentenek.

- Edzőjével, a német Franco Fodával is megmaradt a jó kapcsolata?
- Szerencsére igen, ő mindig is bízott bennem. Amikor aláírtam a Nürnberghez, akkor is jelezte a vezetőknek, hogy mindenképpen számít rám, más kérdés, hogy az elöljárók nehezteltek rám a döntésem miatt. Aztán persze a nürnbergiek haragudtak meg a Sturm vezetőire, hogy nem engedtek el már télen, aminek nyilván anyagi okai voltak.

- A szerződés téli aláírása óta keresték már Nürnbergből?
- Nem, de ez érthető, mivel mostanában akad elég gondjuk. Nyártól úgyis találkozunk eleget.

- Valóban, de nem mindegy, hogy a Bundesliga élvonalában vagy a másodosztályban...
- Ez igaz, de innen Grazból csak szurkolhatok nekik, a magam részéről pedig minél több gólt akarok szerezni, hogy megnyugtassam a Nürnberg vezetőit, jó üzletet csináltak velem. A hét végén a Rapid otthonában játszunk, de fél szemmel azért a Nürnberg stuttgarti fellépést is figyelem, de csak ismételhetem, mindenekelőtt a saját produkciómra kell figyelnem, mert a sorsomat illetően ez a lényeg.

Bánki József

[origo]