Vágólapra másolva!
Április 21-én, a tavaly tavasszal brutálisan megvert, majd néhány nappal később a sebesüléseibe belehalt Simon Tibor emlékére gyülekeznek majd a futballisták az Üllői úton.

A program szerint először a ferencvárosi utánpótlás-labdarúgók lépnek pályára 17 órától, majd 19 órától Simon hajdani klubja, a Ferencváros játszik 30 percet a Sopron ellen, ahol az elhunyt tréner utoljára edzősködött. Ezt követően a Fradi egy olyan válogatottal mérkőzik, amelyben Simon Tibor egykori játékostársai kapnak helyet - az együttes több klubból verbuválódik, a játékosok között lesz aktív és évek óta visszavonult futballista is. Az úgynevezett Simon All-star csapat kialakítása jelenleg is zajlik, a szervezők folyamatosan egyeztetik a programot a Ferencváros vezetőivel.

Az emlékmérkőzéssel a megbékélést is szolgálni szeretnék a szervezők, ennek érdekében este kilenc órakor pályára lépne a Ferencváros és az Újpest szurkolói csapata. A pontos műsorrend jövő hétre várható, annyi azonban bizonyos, hogy a bevételt jótékony célra, illetve Simon Tibor síremlékére ajánlják majd fel.

Bánki József