Vágólapra másolva!
Nemcsak a szurkolók, hanem a sajtó részéről is óriási érdeklődés előzi meg a szerda esti Magyarország-Svédország labdarúgó Eb-selejtezőt: a mérkőzésről 160 újságíró és 100 fotóriporter tudósít. A média hazai képviselőin kívül Svédországból, Lengyelországból, Romániából, Németországból, sőt Japánból is érkeznek tollforgatók a találkozóra. A Magyar Televízió mellett a svéd tv is élőben közvetíti az összecsapást, ráadásul külön kamerákkal, azaz két teljes stáb lesz jelen a Puskás Ferenc-stadionban.

Játék

Mutasd meg, mit tudsz! Legyen a tiéd a legjobb csapat!

Érdemes igyekeznie annak, aki élőben akarja látni a szerdai, Magyarország-Svédország Eb-selejtezőt a Puskás Ferenc-stadionban, hiszen garantált a telt ház, ráadásul a meccs napján már komoly sorban állás várható a tikettekért az aréna pénztáraiban. Ezért a szervezők azt javasolják, aki teheti, már kedden vásárolja meg a belépőjét a Puskás-stadionnál vagy az IBUSZ irodáiban. A belépők 2500, 3500 és 6000 forintba kerülnek.

A 28 ezres magyar publikum mellett mintegy 1500 főnyi svéd szurkolót várnak a mérkőzésre, s a skandináv drukkerek egy csoportja már hétfőn Budapestre érkezett, sőt Ljungbergék edzésén meglehetősen emelkedett hangulatban ünnepelték kedvenceiket. A biztonsági előkészületek nem emiatt komolyabbak az átlagosnál, hanem az elmúlt időszak botrányai okán, s ezért a stadionba érkezők motozásra számíthatnak.

A két ország A válogatottja mellett az U21-es együttesek is készülnek a találkozóra, s az MLSZ gesztusának köszönhetően a szerdai kilencven perc helyszínén, az Üllői úti stadionnak a G-től az O szektorig tartó részébe ingyen mehetnek be a diákok - diákigazolványuk felmutatásával . A felnőtteknek a jegyek 500 és 1000 forintba kerülnek, a 16.30-kor kezdődő találkozó második félidejét a Petőfi Rádió élőben közvetíti.

A magyar csapatban egyébként az FC Portóban szereplő Buzsáky Ákos letöltötte az eltiltás miatti büntetését, így visszatér a kezdő tizenegybe, s Róth Antal szövetségi edző behívta a keretbe az újpesti Boér Gábort is. A magyar együttesnek, noha 3-2-re kikapott Lengyelországban, még mindig van esélye a továbbjutásra, igaz, ehhez le kell győzni szerdán a svédeket.

A szerdai menetrend/sport/focivilag/20030401ebselejtezok.html?pIdx=1A 4. csoport állása/sport/focivilag/200209054csoport.html2004 Európa Bajnokság - újabb esély?http://forum.origo.hu/forum?act=show&fid=32468Hogyan szerezünk két meccsből öt pontot?http://forum.origo.hu/forum?act=show&fid=53374

Egyébként a sajtó részéről is a vártnál nagyobb az érdeklődés az A válogatottak Eb-selejtezője iránt. A magyar újságírókon kívül Svédországból, Lengyelországból, Romániából, Németországból, sőt Japánból is érkeznek zsurnaliszták a találkozóra. Az MTV - a riporter Knézy Jenő lesz - mellett a svéd televízió is élőben közvetíti a mérkőzést, méghozzá külön kamerákkal, azaz két teljes televíziós stáb lesz kint a stadionban, de még a lengyelek is forgatnak. A mérkőzésen 160 újságíró és csaknem 100 fotós lesz jelen.

Bánki József