Vágólapra másolva!
A magyar futball még mindig nem piacképes, sőt az előző időszakhoz képest némileg romlottak a pozíciói. Ezt Demján Sándor, a Magyar Labdarúgó Liga elnöke jelentette ki a szervezet évi rendes közgyűlésén.

"Az általános gazdasági válság ezen a területen is érezteti a hatását. Ahol nincs pénzügyi stabilitás, ott nem várható el a magas színvonalú szakmai munka sem" - tette hozzá.

A közgyűlés tagsága elfogadta a 2002-es évre vonatkozó elnökségi, pénzügyi és felügyelő bizottsági beszámolókat, s emellett néhány technikai részletben módosította az alapszabályt.

Döntés született arról, hogy a Klubtanács a jövőben Ligatanács néven működik majd, tagjai a két profi osztályban játszó egyesületek tulajdonosaiból, illetve azok megbízottaiból kerülnek ki. Az NB I-es Ligatanács elnöke Tarsoly Csaba, helyettese Gyulay Zsolt, míg az NB I B-s irányítója Illés János, második embere Kutasi Róbert lesz.

A fegyelmi és fair play-bizottság elnökévé a december óta megbízottként tevékenykedő Kis Györgyöt választották, a fellebbviteli testületet továbbra is Tóth Sándor irányítja. A szakmai bizottság élén Mészöly Kálmán, a felügyelő bizottságén Lang József áll.

Szieben László, az MLL igazgatója tájékoztatta az érintetteket, hogy a televíziós közvetítések jogainak további sorsáról - június 30-án lejár a jelenleg érvényben lévő szerződés - a vezetőség előrehaladott tárgyalásokat folytat a Magyar Televízióval. Reményei szerint néhány héten belül érdemi döntés születik az ügyben. Amennyiben ez megtörténik, rendkívüli közgyűlést hívnak össze.