Vágólapra másolva!
A hét végén tért haza, s hétfőn már a Ferencváros együttesével tréningezett Szabics Imre. Egyelőre azonban szó sincs arról, hogy a fiatal, 22 éves csatár visszatérne a zöld-fehérekhez, csupán edzéslehetőséget kért és kapott a Fradi vezetőitől.

A három évig az osztrák Sturm Graz csapatában szerepelt Szabics érdeklődésünkre Üllői úti fogadtatásáról és fizikai állapotáról a következőket mondta: "Hihetetlenül kedvesen fogadtak a srácok, s megkönnyítette az helyzetemet, hogy korábbról már mindenkit ismertem, igaz, az 1999-es csapatból már csak Udvarácz Milán a klub játékosa" - kezdte Szabics, majd így folytatta. "Mivel a Sturm vezetőivel való hadakozás, majd szakítás következtében másfél hete nem edzettem, rendesen el is fáradtam, amihez a nagy meleg is hozzájárult. Ugyanakkor keményen kell készülnöm, hiszen a válogatott júniusi Eb-selejtezőin mindenképpen játszani szeretnék. Igazán jólesett az is, hogy a Fradi szakmai igazgatója, Garami József, valamint segítője, Pölöskei Gábor mindenben a segítségemre volt, s még külön is foglalkoztak velem az edzésen. A sajtó és a szurkolók érdeklődése kicsit kellemetlen volt számomra, hiszen a szerdai, Siófok elleni bajnoki előtt inkább a csapat érdemel kitüntetett figyelmet, elvégre Lipcsei Petiéknek óriási esélyük van az aranyérem megszerzésére."

Kérdésünkre, hogy sokan már újra a Ferencváros játékosának tekintették-e az Üllői úton, Szabics ezt felelte: "A klubnál is tisztában vannak a realitásokkal, s bár a szívem szerint rohannék haza a Fradihoz, ám amíg lehet, külföldön szeretnék futballozni. Gyorsan hozzáteszem, nem csak a pénz miatt."

Bánki József