Vágólapra másolva!
A listavezető Ferencváros és az azonos pontszámmal második MTK is győzött a Borsodi Liga 31. fordulójában, így csak az utolsó körben dől el a bajnoki cím sorsa. A Debrecen magabiztosan verte hazai pályán az Újpestet, míg a Dunaferr a Videoton elleni döntetlennel búcsúzott az élvonaltól.

Borsodi Liga, 31. forduló, felsőház:
MTK Hungária - Siófok FC 3-1 (2-0)
Hidegkuti-stadion, 1500 néző
vezette: Megyebíró
MTK Hungária: Hajdu - Molnár, Smiljanic, Pető - Zavadszky, Andronic, Madar (Czvitkovics, 69.), Illés, Füzi Á. - Juhász R. (Rednic, 81.), Silva
Siófok: Csernyánszki - Pusztai, Kuttor, Koller - Grósz (Juhász T., 78.), Kovács P. (Szabó Cs., 65.), Schultz, Schwarcz, Soós (László, 8.) - Csordás, Fülöp
gól: Illés (29.), Silva (37.), Juhász R. (74.), illetve Csordás (90.)
sárga lap: Illés (74.), Smiljanic (91.), illetve Fülöp (73.)

29. perc: Madar a felezővonal közepéről indította Illést, aki a védők között levette a labdát, majd 13 méterről, nagy erővel a léc alá lőtt (1-0).

37. perc: Ismét Illés volt a főszereplő: ezúttal Madar átadása után Silvát ugratta ki, aki - bár kissé kisodródott - 13 méterről a kapu bal sarkába helyezett (2-0).

74. perc: Czvitkovics-Illés összjáték után Illés élesen középre játszott, s a berobbanó Juhász Roland 4 méterről a bal sarokba lőtt (3-0).

90. perc: Szabó Cs. átemelte a labdát védője felett, majd jobbról középre adott, az érkező Csordás 7 méterről a jobb sarokba bombázott (3-1).

Az MTK Illés irányításával időnként tetszetős játékkal és könnyedén szerezte meg a győzelmet, s ezzel tovább tartja a lépést a Ferencvárossal a bajnoki címért vívott küzdelemben.