Vágólapra másolva!
A labdarúgó NB I B 34. fordulójában a Pécsi MSC 5-1-re legyőzte a Balassagyarmati SE-Goldex-Anettka együttesét, így a hátralévő három forduló eredményeitől függetlenül megnyerte a másodosztályú bajnokságot, és feljutott az élvonalba.

A lefújás után a két és fél ezres közönség óriási ünneplésben részesítette az élvonalba három év után visszakerült együttest. "Nagy dicsőség, hogy újra NB I-esek vagyunk, ötéves munka eredménye a saját jogon kivívott feljutás, aminek nagyon örülünk. Természetesen vállaljuk az első osztályt, megpróbálunk annyi pénzt előteremteni, hogy olyan csapatunk legyen, amely gond nélkül bent tud maradni" - nyilatkozott Tamon Attila, a PMFC ügyvezető alelnöke, aki hozzátette: június 30-án 18 játékosnak jár le a szerződése, valamennyivel tárgyaltak már, és úgy tűnik, mindenki szeretne Pécsen maradni.

A PMFC elnöksége a közelmúltban úgy döntött, hogy a jelenlegi vezetőedzővel, Nagy Tamással képzeli el a jövőt. Már megkezdték a tárgyalásokat, s ha az anyagiakban meg tudnak egyezni a trénerrel, akkor az őszi idényben is ő ül majd a kispadon.

NB I B, 34. forduló:
Pécsi MFC - Balassagyarmati SE-Goldex-Anettka 5-1 (1-1)
Újpest FC-Fót - Diósgyőri VTK 5-1 (2-1)
Hévíz FC - Rákospalotai EAC 2-2 (1-0)
FC Tatabánya - Százhalombatta FC 1-2 (0-1)
Monori SE - Szolnoki MÁV-Neusiedler 1-4 (1-1)
NABI-Kaposvári Rákóczi FC - BKV Előre 1-1 (1-0)
Büki TK-Bükfürdő-Hunguest Hotels - Kecskeméti FC 3-0 (2-0)
Celldömölki VSE-Antók FC - Pápai ELC 2-0 (1-0)

Az élcsoport állása:
1. Pécs 66 pont /30 mérkőzés (már bajnok)
2. Bük 56/30
3. REAC 54/31

A Nyírség-Spartacus és a Lombard FC Haladás szabadnapos volt.