Vágólapra másolva!
A sok sérült és a válogatottságot lemondó két ferencvárosi játékos, Tököli és Szűcs után váratlanul érte a szakvezetést Király Gábor sérülése is a szombati, Lettország elleni Eb-selejtező előtt. Ennek ellenére a csapat jó hangulatban készül, s reméli, a közönség segítségével sikerül begyűjteni a három pontot a Puskás Ferenc-stadionban.

Nem hittek a szemüknek a magyar labdarúgó válogatott tagja, amikor Király Gábor csapatkapitány a csütörtök esti edzés első percében lesántikált a Puskás Ferenc-stadion gyepéről, a kiváló kapus izomrostszakadást szenvedett a vádlijában. A sok rossz után azonban csak jó jöhet: vagyis győzelem a lettek elleni rendkívül fontos szombati Eb-selejtezőn.

Persze az utóbbi napok és hetek botrányai után tisztában vannak a játékosok és a szakvezetők is azzal, hogy ezúttal nem lesz telt ház - az 1900, 2900 és 5000 forintos jegyárak ismeretében ez nem is meglepetés -, ugyanakkor, ha tízezren is foglalnak helyet a lelátókon, akkor is számítanak a szurkolók segítségére. Válogatott futballistáink összefogást kérnek a hívektől, hiszen tudják, nélkülük nem sikerülhet a várva várt győzelem.Egyébként már korábban is felmerült, hogy a diákokat és a nyugdíjasokat ingyen engedik be a lettek elleni selejtezőre, ám az MLSZ vezető ezt azért nem tehetik meg, mert az UEFA számára, a biztonsági előírások alapján, minden ülőhellyel és eladott belépővel el kell számolniuk.

A csütörtök esti tréning után természetesen hirtelen előtérbe került a hét elején még csak biztonsági tartalék, ám Szűcs Lajos távozása és Király Gábor sérülése miatt első számú kapussá előlépett Végh Zoltán, s a Videotonból az MTK-hoz visszatért hálóőr, miközben az öltözőbe tartott, ezt mondta: "Hétfőn még azon gondolkodtam, hol nézem meg a meccset, hiszen a svédek ellen is nagyon szurkoltam a fiúknak, most, három nappal később pedig már arra kell koncentrálnom, miként irányítom majd a védelmet a lettek ellen. Érzem a feladat súlyát, de nincs bennem félsz, s bízom a sikerben."

Király Gábor viszont szomorúan álldogált a partvonal mentén, s kérdésünkre, miként sérült meg, a német Hertha BSC kapusa ezt felelte: "Hihetetlen, de egyszerűen séta közben szúró fájdalmat éreztem a vádlimban, s rögtön tudtam, baj van. Néhány napja kicsit feszesebb volt a vádlim, kezeltettem is, de korábban is akadt ilyen gondom, mégsem lett belőle komolyabb sérülés. Az orvosok szerint most három-négy hét pihenő vár rám. Sajnálom, hogy nem védhetek ezen a nagyon fontos Eb-selejtezőn, de vallom, nincs pótolhatatlan ember, s nagyon szorítok majd a fiúknak, no meg természetesen Végh Zolinak is, a sikerért. Egyébként, ha van rá mód, a kispadról vagy annak közeléből szeretném belehajszolni a csapatot a győzelembe."

Király sérülése után azonnal felmerült, kit lehetne behívni a helyére, felmerült a Dániában profiskodó Rabóczki Balázs és az Ausztriában védő Sáfár Szabolcs neve is, az idő rövidsége miatt azonban Gellei Imre szövetségi kapitány Vlaszák Géza mellett döntött, s az Újpest kapusa még csütörtökön este csatlakozott a Margitszigeten készülő kerethez. Mivel csütörtökön a kisebb térdsérüléssel bajlódó Fehér Miklós és az enyhe húzódást szenvedett Gera Zoltán sem tudott végig edzeni, a kapitány csak a péntek esti tréning után jelöli ki a kezdőcsapatot. Nagy meglepetést azonban nem okozna, ha a Végh - Urbán, Dragóner, Juhár - Fehér Csaba, Lisztes, Lipcsei, Dárdai, Lőw - Kenesei, Szabics összetételű 11 futna ki a lettek ellen.

Mint említettük, a játékosok összefogást kérnek a szurkolóktól, amihez Magyar Zoltán, a válogatott menedzserének kezdeményezésére ismert labdarúgók, színészek és közéleti személyiségek máris csatlakoztak. A szövetség vezetői és a válogatott tagjai szintén szeretnék, ha a szezon nem botrányokkal, hanem futballünneppel zárulna. Gellei Imre jelöltjei ígérik, ennek érdekében mindent megtesznek a pályán, azaz, aki szívén viseli a sportág sorsát: szombaton este irány a Puskás-stadion. A találkozó 20.15-kor kezdődik, amelyet a múlt szerdai Bajnokok Ligája döntőjének játékvezetője, a német Markus Merk dirigál majd.

Bánki József

[origo]