Vágólapra másolva!
Pocsék első félidővel kezdődött, egy parádés másodikkal folytatódott a Magyarország-Lettország Európa-bajnoki selejtező mérkőzés. A magyar válogatott 0-1-ről fordított s tíz emberrel is remekül játszva 3-1-re verte a 4. csoport éllovasát, a győzelemmel életben maradtak a továbbjutási remények. Az elmúlt hetek eseményei után - amikor is a bűnügyi rovatban többet írtak az újságok a fociról, mint a sportban - rendkívül fontos győzelmet aratott Gellei Imre együttese.

Persze nem csak a "magyar foci, hogyan tovább?" kérdés miatt volt nagy a tétje a szombati meccsnek. Mindenképpen kellett a három pont, a sikerélmény, és egy igazi fociparti, normális, sportszerű szurkolással.

Nagyon sokan az utóbbira vágynak, 19 óra tájékán - amikor még csak néhány tucat magyar zászlós szurkoló keringett a Puskás-stadion környékén - a Hotel Stadionban összegyűltek a magyar labdarúgásért tenni akaró közéleti személyiségek. Kállai Ferenctől Dunai Antalon át Bölöni Lászlóig megannyi híresség - egykori futballsztárok, edzők, énekesek, színészek ünnepélyes keretek közt kézjegyükkel látták el a "nyilatkozat a futballért, az erőszak és a gyűlölet ellen" elnevezésű kezdeményezést.

A magyar futball életben maradása szempontjából nagyon fontos Eb-selejtező nem csak a Fradi-meccsen történt antiszurkolói viselkedés miatt kezdődött rossz előjelekkel. A magyar kezdőből ugyanis lelki vagy fizikai sérülés miatt a csapatkapitány Király Gábor, a fradista kapus, Szűcs Lajos, a múlt pénteken "rajongói" által helyben hagyott Tököli Attila, a napokban a Benficában mesterhármast elérő Fehér Miklós, s a Tököli helyére behívott újpesti Tokody Tibor is kimaradt.

Ám mivel - Gellei Imre szavaival élve - tartalékos magyar válogatott nincsen, csakis a győzelem lehetett az elvárás. Nem kevés, de nem is túl sok négyezer drukker pedig megtisztelte figyelmével a nemzeti tizenegyet a Puskás Ferenc-stadionban, bíztak az utolsó szalmaszál megkaparintásában.