Vágólapra másolva!
Furulyás János, a Ferencváros elnöke a Várszegi Gábor klubtulajdo-nos távozása utáni időszak esetleges személyi változásairól nem kívánt beszélni, ám mint azt az Üllői úton megtudtuk: ezek után Szeiler Józsefnek, az FTC Rt. vezérigazgatójának a helyzete is bizonytalanná vált.

Noha a híradások szerint a Ferencvárost két év után elhagyó Várszegi Gábor 20 százalékos üzletrészét tartaná meg a zöld-fehér klubban, Üllői úti információnk alapján ez sem biztos. A Fotex-vezérrel kapcsolatban egyébként már korábban felmerült, hogy csak idő kérdése, mikor távozik a Fraditól, s az utolsó fordulóban kitört botrány nyilvánvalóan meggyorsította ezt a döntést. Híreink szerint a Várszegi által birtokolt cégek utáni legnagyobb támogató, a Westel és a Magyar Külkereskedelmi Bank is marad a Ferencváros mellett.

Csütörtökön Furulyás János, az FTC elnöke az üggyel kapcsolatban az [origo] érdeklődésére így nyilatkozott: "Meggyőződésem, hogy Várszegi Gábor szerepvállalása nélkül ma már nem lenne Fradi. Két évvel ezelőtt például egymilliárd forint adósságot örököltünk, amit az üzletember színre lépése után tudtunk csak törleszteni. Sajnálom a történteket, ám az élet nem áll meg, a Ferencvárosnak fenn kell maradnia. Természetesen továbbra is folyamatosan tárgyalok Várszegi Gáborral a különszerződést illetően, hamarosan pedig tárgyalnom kell az egyesület létét biztosító új befektetőkkel is."

Furulyás János a Várszegi távozása utáni időszak esetleges személyi változásairól nem tudott és nem is akart beszélni, ám mint azt az Üllői úton megtudtuk: ezek után Szeiler József, az FTC Rt. vezérigazgatójának a helyzete is bizonytalan. Sőt, Várszegi Gábor egyik bizalmi embere állítólag nem is marad a posztján, vezérigazgatóként biztosan nem, jóllehet a klubnál találhatnak más szerepkört a számára. Egyelőre persze Szeiler József tartja a kapcsolatot a csapattal, igaz, az elmúlt időszakban többen is vitába keveredtek a sportvezetővel. Így például a kapus Szűcs Lajos és a lassan legendává nemesülő Keller József is, aki Vépi Péter és Ebedli Zoltán iránti szolidaritásból nem vállalta el a juniorcsapat edzéseinek irányítását, erre közölték vele, a jövőben játékosként sem számítanak rá.

Mint ahogy búcsúzik az ősfradistának számító Tömör-Tones Zsolt szertáros is, a masszőr Lipcsei Gáborral - Lipcsei Péter fivérével - pedig egyelőre nem beszéltek a folytatásról. Vagyis az Üllői úton jelenleg régen tapasztalt rossz hangulatban kezdte el a csapat a felkészülést, amelybe jövő héten a válogatott fellépések miatt egy hét további szabadságot kapott Dragóner, Lipcsei, Gera trió is bekapcsolódik.

Bánki József

[origo]