Vágólapra másolva!
A feljutást már korábban kiharcoló Pécsi MFC után a Lombard FC Haladás biztosította a helyét a labdarúgó NB I 2003-2004-es szezonjának mezőnyében.

A szombathelyi csapat az NB I B utolsó, szombati fordulójában 2-2-es döntetlent játszott Pécsett, míg riválisa, a Bük hazai pályán 2-1-re kikapott a Kaposvártól.

"Elsődleges célunk, hogy megtartsuk Détári Lajos vezetőedzőt" - mondta Illés Zoltán, a klub ügyvezető igazgatója. "Az álláspontjaink közeliek, így elképzelhető, hogy egy-két napon belül aláírjuk az új megállapodást."

A volt világválogatott futballista április 24-én vette át Glázer Róberttől az irányítást, amikor 10 fordulóval a bajnokság vége előtt hét pont volt a csapat hátránya az élvonalbeli szereplést érő 2. helyen álló Bük mögött.

A vezetőség gondol a játékoskeret megerősítésére is: egyelőre kizárólag a hazai piacon néznek körül, vannak kiszemeltjeik az első- és a másodosztályból is.

Eredmények, NB I/B, 38. forduló:
Monori SE - BKV Előre 3-5 (1-3)
Rákospalotai EAC - Diósgyőri VTK 2-0 (1-0)
Büki TK-Bükfürdő-Hunguest Hotels - NABI-Kaposvári Rákóczi FC 1-2 (1-1)
Celldömölki VSE-Antók FC - Százhalombatta FC 2-3 (0-1)
Újpest FC-Fót - Szolnoki MÁV-Neusiedler 5-1 (3-0)
Pécsi MFC - Lombard FC Haladás 2-2 (0-0)
Nyírség-Spartacus - Kecskeméti FC 0-0
Hévíz FC - Pápai ELC 2-4 (0-2)

A Balassagyarmati SE-Goldex-Anettka és az FC Tatabánya szabadnapos volt.

A végeredmény:
1. Pécs 73 pont (71-34)
2. Haladás 62 (55-28)
3. REAC 60 (60-44)
4. Bük 60 (55-22)
5. Nyírség-Spartacus 55 (63-44)
6. Százhalombatta 53 (53-48)
7. Kaposvár 51 (52-39)
8. Pápa 50 (52-45)
9. Kecskemét 48 (57-42)
10. Szolnok 48 (57-58)
11. Diósgyőr 44 (45-51)
12. Fót 44 (46-54)
13. BKV Előre 43 (54-56)
14. Balassagyarmat 40 (49-57)
15. Hévíz 38 (50-61)
16. Tatabánya 33 (40-57)
17. Celldömölk 30 (27-60)
18. Monor 8 (24-111)

A Demecser visszalépett, a Vasast kizárták.