Vágólapra másolva!
Az a mintegy 100 Vasas szurkoló, aki kilátogatott az Illovszky-stadionba, sporttörténelmi pillanatnak lehetett szemtanúja: öt hónap után ismét labdarúgó edzést tartottak a Fáy utcai sporttelepen. Markovits László klubelnök a gyakorlás után elmondta: negyedéves megfeszített munka gyümölcse, hogy feléledt az angyalföldi együttes.

"Jelenleg az utánpótlás csapatokkal együtt 150-200 millió forintos költségvetéssel számolunk, de a liga valószínűleg csak akkor fogadja el a nevezésünket a másodosztályra, ha sikerül megállapodnunk az előző vezetés által felvett 50 milliós kölcsön visszafizetéséről" - mondta Markovits a távirati irodának.

Az egyesület vezetője a kerettel kapcsolatban megjegyezte: próbálnak több egykori Vasas játékost visszacsábítani, s ennek eredményeként Hámori Ferenc, Aranyos Imre, Tóth András és Szilveszter Ferenc is részt vett a Tamási Zsolt vezetőedző által tartott hétfő délutáni tréningen.

Markovits hozzátette: az a céljuk, hogy minél hamarabb visszavezessék az együttest az élvonalba, de ami még ennél is fontosabb, hogy újra stabil lábakon álljon a klub.

Az NB I-ből tavaly kiesett Vasast április 2-án a Magyar Labdarúgó Liga versenybizottsága kizárta az NB I B-ből, az angyalföldi klub a következő idényben csak az ötödosztályban, azaz a BLSZ I-ben szerepelhetett volna. Az MLL március 4-én határozott arról, hogy az akkor súlyos anyagi gondokkal küzdő egyesület addig nem játszhat a tavaszi szezonban, amíg nem tesz eleget a gazdasági követelményeknek. A szabályok szerint amennyiben négy találkozón nem áll ki a csapat, visszaminősítik a Budapest-bajnokságba, s az angyalföldieknél ez megtörtént.

Most a Kecskemét indulási jogának megszerzésével "juthat vissza" a második osztályba a hatszoros élvonalbeli bajnok együttes.