Vágólapra másolva!
Buzsáky Ákos, az FC Porto utánpótlás-válogatott labdarúgója a következő idényt az Académica Coimbrában tölti. Az együttes a legutóbbi idényben a tizenötödik helyen végzett.

A tehetséges, 21 éves középpályás tavaly nyáron az MTK-tól került Portóba, ahol elsősorban a B csapatban jutott szóhoz. José Mourinho, az UEFA-kupa-győztes, portugál bajnok és kupagyőztes klub vezetőedzője a következő szezonban sem garantálta volna Buzsáky helyét a legjobbak között, ezért döntöttek a kölcsönadás mellett.

Visszatért viszont a Portóhoz Benedict McCarthy. A 25 éves, dél-afrikai válogatott játékos a 2001-2002-es idényben szerepelt a portugál együttesnél, majd a Celta Vigóhoz szerződött. A portugálok most hárommillió eurót fizetettek érte. McCarthy négy évre írt alá.