Vágólapra másolva!
Akár már jövő hét kedden bejelentheti Várszegi Gábor, hogy kiszáll a Ferencvárosból, vagy legalábbis válaszolnia kell a zöld-fehér klub elnökségének levelére. A grémium tagjai ugyanis írásos választ kértek az üzletember terveiről és esetleges távozásának körülményeiről. Furulyás Jánossal, az FTC elnökével az esetleges tulajdonosváltásról és a klub helyzetéről beszélgettünk.

- Elképzelhető, hogy Várszegi Gáborral való korrekt kapcsolata ellenére pereskedésre kerül sor, amennyiben a Fotex első embere nem tartja be a szerződésben foglaltakat?
- Remélem, erre nem kerül sor, hiszen valóban korrekt volt a kapcsolatom Várszegi Gáborral, ezért is bízom abban, hogy sikerül egyezségre jutnunk és elkerülhetjük az esetleges pereskedést. Az elnökség határozata alapján elküldtünk egy levelet Várszegi Gábornak, amelyben arra kértük, amíg nem történik meg a Labdarúgó és Sport Rt.-nél a tulajdonosváltás, addig tegyen meg mindent annak érdekében, hogy a ferencvárosi futball megtarthassa a hagyományaihoz méltó és elvárható szintet, mivel ez mindenkor a tulajdonos feladata.

- Ehhez képest a csapat Tököli és Dragóner távozásával meggyengült, ráadásul senkit sem igazoltak a nyári szünetben, a fizetési határidő pedig július 21-én, éppen egy nappal az átigazolási határidő után lesz.
- Éppen ezért fogalmaztuk meg az imént említett levelet. Egyébként pedig én nem adhatok utasítást Szeiler Józsefnek, a labdarúgó Rt. vezérigazgatójának. Mindez Várszegi Gábor kompetenciája és felelőssége.

- Mire véli, hogy az utóbbi időben több ősfradistának számító labdarúgó és szakvezető is elhagyta a klubot?
- Ez engem is elszomorít, de semmiképpen sem akartam a napi ügyekbe beleszólni. Én betartottam ezt a szabályt, ám tovább ezt nem tehetem. Írtam egy levelet például Szeiler Józsefnek, amelyben felszólítottam, hogy "ejtse meg" az utánpótlásnál az átadás-átvételt, miután az Euroleasing cég bejelentette, nem kíván tovább a labdarúgásban tevékenykedni.

- Évtizedes ferencvárosi múlttal a háta mögött, rutinos sportvezetőként megélt-e már a mostaninál kacifántosabb időt a klubnál?
- De még mennyire. A klub jelenlegi állapota ugyan nehéz, de mégis idillinek mondható a két és fél évvel ez előttihez képest. Akkor egymilliárd forint adósságot, hat-nyolc hónapos fizetés elmaradásokat örököltünk, amit a Fotextől kapott pénzből egyenlítettünk ki. Vagyis nem felejthetjük, hogy Várszegi Gábor kisegített bennünket. Az üzletemberrel továbbra is korrekt a kapcsolatom, ám van egy szerződés, amit mindkettőnknek komolyan kell vennünk. Jelenleg a legfontosabb feladatunk, hogy meg kell találni a működéshez szükséges pénzügyi forrásokat, akár új befektetők formájában.

- Egyetért azzal, hogy a mostani játékoskerettel nem lehet versenyben a csapat a bajnoki címért?
- Reálisan nézve egyet kell értenem, ám ebben a magyar futballban minden elképzelhető. Ha a Ferencváros nem végez a dobogón, az mindenképpen elfogadhatatlan.

Bánki József