Vágólapra másolva!
Nem közeledtek az álláspontok a ZTE és az Újpest vezetői között Urbán Flórián ügyében. A zalaiak válogatott védőjét a lila-fehérek nagyon szeretnék megszerezni, ám a klub anyagi helyzete ezt nem teszi lehetővé. Pedig az Újpest immáron nem is tíz-, hanem ötmillió forintért is vihetné Urbánt, a lilák azonban egyelőre még ezért a méltányos összegért sem tudják megvásárolni hajdani kedvencüket.

- Min múlott Urbán esetleges újpesti visszatérése? - kérdeztük Nagy Ferencet, a ZTE menedzserét.
- Természetesen az anyagiakon. Ám mielőtt bárki arra gondolna, hogy sok pénzt kértünk Urbánért, az téved. Sajnos a magyar labdarúgás olyan nehéz helyzetben van, hogy patinás klubok nem tudnak kifizetni ötmillió forintot egy válogatott játékos vásárlásáért. Ennyiért ugyanis elengedtük volna a Megyeri útra védőnket. Mindez pedig erkölcsi kérdéseket is felvet, amiben egyetértettünk Lukács Ferenc barátommal, az újpestiek tulajdonosával.

- Mire gondol?
- Arra, hogy Lukács Ferenc sem állhat oda az újpesti szurkolók el, mondván: sajnálom, de tényleg nincs ötmillió forint a kasszában Urbán visszahozatalára, miként mi sem állhatunk oda a ZTE-drukkerek elé, miszerint nulla forintért elengedjük válogatott védőket. Azt hiszem, nem nekünk kell arra válaszolnunk, hogy miért jutott ilyen helyzetbe a sportág.

- Le is zárták az Urbán-dossziét a lilákkal?
- Nem szakítottuk meg a tárgyalásokat, csupán szüneteltetjük, elvégre mindkét félben megvan a jó szándék. Persze nem szabad elfelejteni, hogy Urbán nálunk lett pályafutása során először magyar bajnok, tőlünk került vissza a válogatottba is, mint ahogy megértem őt, miszerint közeleg a karrierje vége, és szeretne visszatérni szeretett klubjába.

- Kenesei és Vincze Ottó iránt mekkora az érdeklődés?
- Mindkét játékos felé érkeztek megkeresések, de egyelőre egyikük ügyében sincs konkrétum. A magam részéről reménykedem abban, hogy Keneseinek sikerül külföldre szerződnie, hiszen számára is inspirációt jelentene az új környezet, no meg a klub anyagi helyzetén is javítana az eladása. Akadnak ajánlatai a csatárnak, szeretnénk is eladni, de egy bizonyos áron alul semmiképpen sem. Vincze Ottó iránt egy német másodosztályú csapat jelentkezett, ám megeshet, hogy a középpályás nem szerződik ehhez az együtteshez, mivel az edzőnek más kiszemeltje van a posztra. Amennyiben Vinczét nem sikerül eladni, marad a ZTE-nél, ugyanakkor a jelenlegi pénzügyi helyzetben nekünk megszorító intézkedéseket kell bevezetnünk. Vagyis a magasabb fizetéssel rendelkező játékosokkal kénytelenek leszünk leülni újratárgyalni a szerződésüket.

Bánki József