Vágólapra másolva!
Bojan Prasnikar, a szlovén labdarúgó-válogatott szövetségi kapitánya kijelölte keretét a Magyarország elleni jövő szerdai muraszombati barátságos mérkőzésre, s meghívót kapott Adem Kapic, az FTC játékosa is. A hazai együttes utolsó felmérőnek tekinti a találkozót az izraeliek elleni szeptember 6-ai Eb-selejtezőre.

Az ftc.hu szerint Kapicot már hónapok óta figyeli Bojan Prasnikar szövetségi kapitány, aki legutóbb a Siófok elleni bajnokin nézte meg a középpályás produkcióját. A szlovén légiós rendkívül boldog volt, amikor megtudta, hogy éppen Magyarország ellen öltheti magára hazája válogatottjának a mezét.

"Többször volt már szó arról, hogy kerettag leszek, de valami mindig közbejött. Éppen ezért az elmúlt napok szóbeszédei ellenére nem is nagyon hittem abban, hogy ezúttal megvalósulhat az álmom. Pár órája hívott fel a szövetségi kapitány, és csak az ő szavai után fogtam fel, hogy végre számításba vesz a válogatottnál. Biztosan nagyon furcsa lesz Dragóner, Lipcsei és Gera ellen játszani, de azért ez edzéseken is meg szokott történni. Igyekszem mindent megtenni majd azért, hogy megháláljam a kapitány bizalmát, persze ehhez az is kell, hogy pályára léphessek, de biztos vagyok abban, hogy a magyarok ellen megkapom a bizalmat" - nyilatkozta Adem Kapic a Ferencváros honlapján.

Szlovénia labdarúgó-válogatottja egyébként szerepelt a 2002-es világbajnokságon és a 2000-es Európa-bajnokságon is, azaz komoly játékerőt képvisel. A találkozót augusztus 20-án 17 órakor Muraszombatban rendezik. Egy nappal korábban 16.30-tól Beltinciben a két ország utánpótlás-válogatottja is összeméri erejét. A szlovén együttes utolsó felmérőnek tekinti a találkozót az izraeliek elleni, szeptember 6-ai Eb-selejtező előtt. Gellei Imre szövetségi kapitány pénteken hozza nyilvánosságra keretét.

A szlovén keret:
kapusok: Mladen Dabanovic (Lokeren), Marko Simeunovic (Olimpiakosz Nicosia)
védők: Spasoje Bulajic (FSV Mainz 05), Fabijan Cipot (Al Sadd), Aleksander Knavs (FC Kaiserslautern), Matej Snofl (Celje), Muamer Vugdalic (Sahtyor Donyeck), Rajko Tavcar (SVW Burghausen)
középpályások: Milenko Acimovic (Tottenham Hotspur), Nastja Ceh (FC Bruges), Amir Karic (Maribor), Robert Koren (Celje), Miran Pavlin (FC Porto), Mladen Rudonja (Olimpija Ljubljana), Goran Sukalo (SpVgg Unterhaching), Anton Zlogar (Olimpija Ljubljana), Adem Kapic (Ferencváros), Simon Seslar (Celje)
csatárok: Zlatko Zahovic (Benfica), Sebastjan Cimirotic (Lecce), Ermin Rakovic (Maribor), Ermin Siljak (Panioniosz).