Vágólapra másolva!
Bíró Péter, a Lombard FC Haladás többségi tulajdonosa azokra a hírekre reagálva, hogy a szombathelyi klubnál tartoznak a játékosoknak, elmondta: a közel ötmillió forintos tartozás nem a jelenlegi labdarúgó kft.-t, hanem a Haladás Kft.-t terheli, amit mégis átvállaltak és teljesítenek is, sőt a kifizetés időpontjáról is megállapodtak a labdarúgókkal.

A sportágért rajongó, korábban Tatabányán is komoly szerepet vállalt Bíró Péter Détári Lajos vezetőedző távozásáról is nyilatkozott, de elöljáróban kijelentette: "Nem tudom, kinek az érdeke azt terjeszteni, hogy nálunk tartozások vannak, hiszen ez egyszerűen nem igaz." A Haladás tulajdonosa ezután hozzátette: "Mi, ha keveset, de inkább azt mondanám, közepesen fizetünk is, azt legalább idejében megkapják a futballisták. És ezt értékelik is. Ismétlem, mi senkinek sem tartozunk, az ötmillió forintos adósságot a Haladás Kft.-től örököltük, majd átvállaltuk a terhet, ugyanakkor a játékosokkal is megállapodtunk a kifizetés időpontjában. Nincs is ez ügyben feszültség nálunk."

"Jóval inkább volt Détári Lajos távozásakor, de legfőképpen a körülménye és a módja miatt. Nem tudom másként megfogalmazni, Détári komolytalan indokokkal mondott le. Pontosabban, amikor arra kértem, mondjon érveket, egyetlen komoly indokot sem hozott fel. A valamivel több mint hárommillió forintos tartozást felé sohasem tagadtam, csupán arra kértem, fáradjon be érte a Lombard irodájába, mivel a cég központja különben is a fővárosban van, ám erre nem volt képes. Talán ez is jelzi, mi senkinek sem szeretünk adósa lenni, ám azt Détári sem várhatta el, hogy tulajdonosként az ő pénzével szaladgáljak. Arról nem is beszélve, hogy rendszeresen arról panaszkodnak, hogy kevés a befektető a sportágban, kérdem én, akkor miért kell őket is elriasztani a magyar futballtól. Nem tagadom, én imádom ezt a szép játékot, Tatabányán és Szombathelyen ezért is vállaltam sok pénzért szerepet a klub mellett. Engem az sem bánt, ha személyemben próbálnak támadni, de ha már segítek, és mindent megteszek a csapatért, nem viselem el, hogy alaptalanul vádolják rajtam keresztül a klubot" - fogalmazott Bíró Péter.

Bánki József