Vágólapra másolva!
A Gyermek-, Ifjúsági és Sportminisztérium nem akar beleavatkozni a bajnoki labdarúgó-mérkőzések televíziós közvetítése körül kialakult vitába, de úgy véli, az MTV-nek vannak kötelezettségei a sportesemények műsorra tűzésével kapcsolatban. Az Magyar Televízió mindenesetre a Dunaferr-Fotex férfikézilabda-rangadót tűzte műsorra a szombati műsorsávban.

"A GYISM-nek nem feladata, hogy beleszóljon a Magyar Televízió és a Magyar Labdarúgó Liga közötti árvitába" - mondta Szigetvári Viktor sajtófőnök. "Ezen a téren az állam nem jelenhet meg olyan szereplőként, amely nyomást gyakorol az árra. Ugyanakkor az állampolgárok évente több tízezer forintot fizetnek áttételesen az MTV-nek, így joguk van arra, hogy tájékoztatást kapjanak a hazai sporteseményekről, átéljék a versenyek nyújtotta élményeket, s lássák a sikereket. Ez pedig kötelezettséget ró az MTV-re, hogy közvetítse ezeket a sporteseményeket."

Gyurcsány Ferenc sportminiszter az Országgyűlés ifjúsági és sportbizottságának keddi ülésén kijelentette: úgy látja, hogy a közmédiumok egy része, így a közvetítésekért pénzt kérő MTV folyamatosan megsérti a médiatörvényt. E helyzet megváltoztatására hívta fel az ügyben érintett feleket, komoly tárgyalásokat, egy a következő évekre alkalmas, működő konstrukció kidolgozását szorgalmazva. Szavai szerint a magyar sport és a néző lesz a vesztes, ha nem jutnak a jelenlegi anomáliákat megszüntető új egyezségre.

Előnyben a kézisek
A Dunaferr-Fotex KC Veszprém férfi bajnoki kézilabda-rangadót adja élőben szombaton 17:55-től az m2 a Zalaegerszeg-Ferencváros NB I-es labdarúgó-mérkőzés helyett.


A sajtóban megjelent információk szerint az MTV évi 450 millió forintot fizetett volna a közvetítésekért - ha a kuratórium jóváhagyja a szerződéstervezetet.