Vágólapra másolva!
Az utolsó esélye előtt áll a magyar labdarúgó-válogatott, hogy október 11-én a Puskás-stadionban Lengyelország legyőzésével kiharcolja a továbbjutást érő második helyet csoportjában, és pótselejtezőt játszhasson az Európa-bajnoki részvételért. A nagy érdeklődésre való tekintettel és a minél nagyobb nézőszám reményében az MLSZ a tervezettnél  hamarabb, már csütörtökön árulni kezdi a jegyeket, Gellei Imre meg a Közgázon népszerűsítette a válogatottat kedden este.

Az összecsapás a lengyelek számára is sorsdöntő, hiszen ha győznek, ők is továbbjuthatnak, de az is elképzelhető, hogy mindkét fél szomorkodik majd a meccs után (ez döntetlen esetén, illetve a lettek esetleges svédországi győzelme miatt történhet meg).

A Magyar Labdarúgó Szövetség tájékoztatása szerint már most szervezett csoportok százai tervezik a helyszíni szurkolást, az MLSZ éppen ezért partnereivel együtt felgyorsította az ilyenkor szokásos procedúrát, s a tervezettnél hamarabb, már csütörtöktől kaphatók lesznek a jegyek az IBUSZ irodáiban, hétfőtől pedig a Puskás-stadion jegypénztáraiban is hozzá lehet jutni a belépőkhöz 2500, 3500 és 6000 forintos áron. Érdekesség, hogy a szövetség általános tapasztalatai szerint a leggyorsabban a legdrágább, legjobb helyekre szóló jegyek fogynak el, ezúttal azonban alighanem az olcsóbb helyek iránt is nagy lesz a kereslet.

A válogatotthoz kapcsolódó hír, hogy Gellei Imre szövetségi kapitány tegnap este a Közgazdaságtudományi Egyetem kollégistáinak kérésére előadást tartott a tarkaréti kollégiumban, majd Magyar Zoltánnal, a válogatott menedzserével együtt válaszolt az egyetemisták kérdéseire. Gellei Imre elmondta: "A lettek elleni mérkőzés előtt biztosak voltunk a sikerben, mindannyian fogadkoztunk, s lám, mégis fájdalmas vereséget szenvedtünk. Ezért most nem fogadkozunk, csak azt kérem tőletek, gyertek ki október 11-én a Puskás Ferenc-stadionba, a lengyelek elleni meccsre, és segítsetek nekünk!"