Vágólapra másolva!
Rendhagyó módon szerdán rendezik a labdarúgó UEFA-kupa első fordulójának legtöbb mérkőzését, köztük három olyan összecsapást, amelyen magyar érdekeltség is akad. A horvát-magyar napok jegyében az MTK és a Debrecen idegenben, Zágrábban, illetve Varasdon lép pályára, míg a Ferencváros az Üllői úton fogadja a dán FCK gárdáját.

Nagyágyúk is pályára lépnek az UEFA-kupában

Még soha sem fordult elő a magyar labdarúgás történetében, hogy hazai együttes nemzetközi kupapárharcban dán együttes ellen jusson tovább. Erre a bravúrra készül most a Ferencváros, amely az UEFA Kupa 1. fordulójának első mérkőzésén a dán FC Köbenhavnt fogadja az Üllői úton.

A Fradi korábban egyetlen alkalommal találkozott dán ellenféllel, 1990-ben a Schmeichellel, Christensennel felálló Bröndby kettős győzelemmel (3-0, 1-0) jutott tovább. A dán csapat korábban már a Bp. Honvédot is elbúcsúztatta (1996-ban), a legutóbbi magyar-dán párharcra pedig 1998-ban került sor, akkor az Aarhus az Újpestet verte ki.

A Fradi kezdőcsapatában ismét lehetőséget kap a sérüléséből felépült Balog Zoltán, valamint a torokgyulladással bajlódó s hétfőn a Sportkórházat is megjáró Gera Zoltán.

A dán együttes kedden délben érkezett meg Budapestre, s a Margitszigeten ütötték fel főhadiszállásukat. A csapatból két játékos biztosan hiányzik majd: Bo Svensson és a dél-afrikai Zuma nem állhat a szakvezetés rendelkezésére. Érdekesség, hogy az FCK hivatalos honlapja szerint a csatársorban sem Petterson, sem Möller nem kap helyet, helyettük a brazil Santos és a feröeri Tódi Jonsson kezd majd.

A várható összeállítások
Ferencváros: Szűcs - Vukmir, Dragóner, Balog - Kriston, Lipcsei, Zováth, Szkukalek - Tököli, Gera, Leandro.
FCK: Rabóczki - Tobiassen, Zivkovic, Albrechtsen, Rooba - Nooregard, Nielsen, Mykland, Röll - Santos, Tódi Jónsson

A 20.15-kor kezdődő találkozót a cseh Jaroslav Jara vezeti, a mérkőzést az MTV élőben közvetíti.