Vágólapra másolva!
Felállt a padlóról a Garami-csapat, és életben tartotta továbbjutási reményeit a Rabóczki Balázst foglalkoztató dán bajnokcsapat, az FC Köbenhavn ellen, míg az MTK 1-0-s vezetését követően kapott ki a Dinamo Zagreb vendégeként. Az [origo]-n most megnézheti a két kupameccs legszebb pillanatait.

Tököli és Gera három hétig nem játszhat

A Ferencváros hívei optimistán várták a skandináv futball egyik legjelesebb reprezentánsa elleni UEFA-kupa-fellépést, hiszen az utóbbi hetek történései egyre inkább arra utaltak, hogy a zöld-fehérek kiheverték az elmúlt szezonban, a Debrecen elleni botrány miatt rájuk rótt büntetés következményeit, ráadásul Tököli is visszatért.

A várva várt kupamérkőzés azonban rosszul kezdődött a hazaiak számára, hiszen a dánok feröeri légiósa, Tódi Jónsson révén már a második percben Szűcs Lajos kapujában táncolt a labda. A gól érezhetően megfogta Lipcseiéket, akik a félidő közepén kezdtek magukhoz térni, hogy aztán Kriston nagyszerű egyéni akcióját követően egyenlítsenek.

A második játékrészben jobbára a dánok akarata érvényesült, ekkor a Ferencváros már nem jelentett komoly veszélyt Rabóczki kapujára, míg a másik hálóőr, Szűcs Lajos több esetben is bravúrral mentett a vendégtámadók gólszerzési kíséretei alkalmával.

A döntetlennel megmaradt a Fradi reménye a második körbe kerülésre, azonban nehéz dolguk lesz Geráéknak, hiszen mindenképpen gólt kell lőniük a három hét múlva, a Parken-stadionban sorra kerülő visszavágón.

Bizakodva, jó továbbjutási esélyekkel várhatná a Hungária körúti visszavágót az MTK is, amennyiben a 87. percben Czvitkovics értékesítette volna a Torghelle lerántásáért megítélt büntetőt. A fiatal középpályás azonban hibázott, így maradt a 3-1-es zágrábi előny, ezért az MTK-nak legalább 2-0-s győzelem szükségeltetik a hazai visszavágón a továbbjutás kivívásához.