Vágólapra másolva!
A Ferencváros elnöksége a keddi ülésén nem fogadta el a Fotex és a zöld-fehér klub közötti válásról szóló előterjesztést, így az új tulajdonos is várat magára az Üllői úton. Október végén jár le ugyanis a 90 napos határidő, amíg a Fotexnek ki kellene fizetnie az időarányos összeget a Ferencváros számára, ám a 600 millióból eddig 170 millió érkezett meg a klub számlájára.

Furulyás János, az FTC elnöke az [origo]-nak elmondta: szeretnék, ha nem terelődne jogi útra az ügy, s azt is elárulta, hogy egy tulajdonosi körrel és egy-két céggel is komoly tárgyalásban állnak.

Amíg azonban nem tisztázódnak az anyagi kérdések - például a Fradi-sör, a Fradi-viszki és az ajándéktárgyakból befolyó komoly összegek ügyében -, addig elhúzódhat a válás a Várszegi Gábor nevével fémjelzett Fotexszel.

Az Üllői úton vasárnap óta folyamatosan taglalt tulajdonosváltásra tehát még várni kell, jóllehet a patinás klubnál köztudott, az idő sürget, mivel a pénz vészesen fogy.

Hír még az FTC háza tájáról, hogy a televíziós közvetítés miatt nem szombaton, hanem vasárnap 16 órától rendezik a Debrecen-Ferencváros mérkőzést, amit ismét az ATV tűz műsorára. A hajdúsági egyesület 500 belépőt biztosít a vendégszurkolóknak a május 30-ai események tükrében igencsak pikánsnak ígérkező 90 percre.

Bánki József