Vágólapra másolva!
A határtól rendőri kísérettel érkeztek meg Budapestre azok a ferencvárosi szurkolók, akik a szerdai FC Köbenhavn elleni UEFA-kupa-mérkőzésről hazatérve randalíroztak a buszon.

Orodán Sándor, a határőrség szóvivője elmondta, hogy az utazást szervező cég tulajdonosa csütörtökön délután értesítette őket az esetről. Őt a buszsofőr hívta, hogy a szurkolók megrongálták a jármű belsejét, erőszakkal elvették és elfogyasztották az alkoholkészletet, összepiszkították a buszt.

"A busz hajnalban, 1 óra körül érkezett Hegyeshalomra" - nyilatkozott Kiss Imréné őrnagy, a Győr-Sopron-Moson Megyei Rendőr-főkapitányság sajtóreferense. "A rendőrök egyenként leszállították a 39 utast, köztük egy lányt is, majd az utasváróba kísérték őket, hogy a helyszínelő munkatársak elvégezhessék feladatukat. A szurkolók berúgták a WC farostajtaját, felfeszítettek egy tárolódobozt, feltörték a hűtőszekrény kulccsal zárható ajtaját, leszakították a karnisokat, és eltéptek néhány függönyt."

Az addigra már elcsigázott és a rendőrök láttán megszeppent drukkerek szinte teljesen tönkretették a járművet. Az utazást szervező cég tulajdonosa 300 ezer forintra becsülte a kárt, és feljelentést tett a Budapesti Rendőr-főkapitányságon. A szurkolók állítólag megütötték az őket csitítani próbáló buszsofőrt. A buszt Győrtől a készenléti rendőrség kísérte Budapestre.

A határőrség szóvivője hozzátette: ugyanakkor több ferencvárosi szurkoló is utazott Koppenhágába más buszokkal és személygépkocsikkal, ők mindannyian kulturáltan viselkedtek.

Az FTC kommunikációs irodájának tájékoztatása szerint a klub szervezésében körülbelül 60 drukker utazott repülővel a mérkőzésre, velük semmilyen gond nem akadt.

A klub elhatárolódik a randalírozó drukkerektől. "A Ferencváros mélységesen elítéli a történteket, és semmilyen közösséget nem vállal azokkal a ferencvárosi szurkolóknak nevezett emberekkel, akik a beszámolók szerint ismételten rossz hírét keltették 104 éves klubunknak és áttételesen minden magyar embernek. Szeretnénk leszögezni, hogy a Ferencváros nem szervezett és nem is hirdetett autóbuszos utazást, ugyanakkor tudomásunk van arról, hogy számos szurkoló utazott busszal és személyautóval, akik útjuk során és a mérkőzésen is kulturáltan, igazi ferencvárosi szurkolóhoz méltóan viselkedtek" - szerepel az FTC állásfoglalásában.

Az FTC az eset kapcsán ismételten kéri a törvényalkotók és a hatóságok közbenjárását, hogy Európa más országaihoz hasonlóan lépjenek fel "azon szurkolói álarcba bújt bűnözők ellen, akik milliós anyagi és súlyos erkölcsi kárt okoznak Magyarországnak".