Vágólapra másolva!
Immáron a felsőházban található a hét végén a Haladás ellen 2-0-ra diadalmaskodó Ferencváros, ám az Üllői úton leginkább azt hangoztatják, hogy - a hatpontos levonást nem számítva - a zöld-fehérek nyerték a bajnokság első körét. Bozsik Péter, a szombathelyiek edzője azért panaszkodik, mert szerinte alig rendelkezik bevethető csatárral.

Tény, ha valóban nem vesszük figyelembe a hatpontos büntetést, akkor Garami József együttese végzett az élen 22 ponttal, egy egységgel megelőzve az MTK-t, s kettővel a Videotont. A Fradinál tehát bíznak abban, hogy visszakapják a hat pontot, egyelőre azonban hivatalosan az ötödik helyen áll a zöld-fehér gárda.

Ami pedig, a ferencvárosiak teljesítményét illeti, a szombathelyiek ellen sem brillíroztak Lipcseiék, igaz, a vendégek elsősorban a bekkelésre rendezkedtek be. A közel ötezer fős nézősereg az első félidőben rengeteget bosszankodott, hiszen kapura alig jelentett veszélyt kedvenc csapatuk. Szünet után Penksa beállásával a Fradi nagyobb sebességre kapcsolt, a Haladás továbbra is erősen védekezett, a hajrában aztán Leandro gólja mindent eldöntött, Gera látványos találatánál meg egyenesen nem is bánták a drukkerek, hogy végigfagyoskodták a meccset.

A góliszonyban szenvedő Haladás egyértelműen a döntetlenért érkezett az Üllői útra, ám a több egyéniséggel rendelkező Ferencváros, ha küszködve is, megérdemelten zsebelte be a három pontot.

A lefújást követően a két szakvezető ekképp értékelt. Garami József (FTC): "Tudom, hogy a futball kiszámíthatatlan játék, de ezúttal igazságtalanság lett volna, ha nem nyerjük meg a mérkőzést. Az első félidővel nem voltam elégedett, szünet után viszont Penksa beállásával lendületesen futballoztunk, és sok helyzetet is kialakítottunk. Ezen a mérkőzésen azonban a türelemre is szükségünk volt, de megérte, mert mindkét gólunk nagyon szép megmozdulások után született."

Bozsik Péter (Haladás): "Sajnos egyszerűen alig van csatárunk, így eleve a kontratámadásokra építettük a taktikánkat. Ez a már említett támadók híján nem vált be, ugyanakkor a Fradi első góljáig fegyelmezetten és odaadóan védekeztünk. Ezért mindenképpen dicséret illeti a csapatomat, az előre játékban viszont sürgősen javulnunk kell. Gratulálok a zöld-fehéreknek, megérdemelten győztek."

Bánki József